Az Európai Bizottság 2012. szeptember 6-7-én illusztris előadókkal egy „mega” foglalkoztatáspolitikai konferenciát rendez, amely minden érdeklődő szakember számára interneten is követhető.
Improving the Labour Market Success of Poorly Integrated New Entrants (PINEs) in Canada
Ismerteti: Borbély-Pecze Tibor Bors és Gyöngyösi Katalin
"A jó hoki játékos oda céloz, ahol a korong éppen van. A kiemelkedő hoki játékos pedig oda, ahol a korong lesz." (Wayne Gretzky, válogatott kanadai jégkorongozó)
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint globális szinten az ifjúsági munkanélküliség 2012-ben a válság idején mért legmagasabb mértéket mutatja és 2016-ig ezen a szinten is marad. 2012-ben 75 millió – 15-24 közötti – fiatal lesz munka nélkül, 4 millióval több, mint 2007-ben.
Az OECD 2012. évi foglalkoztatási jelentésének főbb adatai nem sok jót mutatnak; az OECD területén még mindig 47 millióan vannak munka nélkül. A munkanélküliségi ráta 2013 végéig várhatóan 7,7 % marad, közel annyi, mint ez év májusában volt. Az euró-zóna országaiban a helyzet még rosszabb, a májusban mért 11,1%-os munkanélküliségi ráta itt további növekedést mutat.
A Foglalkoztatási és Szociálisügyi Miniszterek Tanácsa (EPSCO) a 2012. június 21-i ülésén jóváhagyta az Európa 2020 Stratégia végrehajtását szolgáló Nemzeti Reform Programok foglalkoztatással összefüggő intézkedéseivel kapcsolatos országspecifikus ajánlásokat.
Az Eurostat adatai szerint 2012 májusában közel 24,868 millióan voltak munka nélkül az Európai Unióban, 150 000-rel többen, mint egy hónappal korábban, s 1,952 millióval többen, mint egy évvel azelőtt. A munkanélküliségi ráta 10,3 % volt, az egy évvel korábbi 9,5,0%-hoz képest.