Összefoglaló
a 2015. május 7-én az Agrárgazdasági Kutató Intézet előadótermében nagy érdeklődés mellett lezajlott vitaestről.
Biró Szabolcs, az Agrárgazdasági Kutató Intézet Vidékpolitikai Kutatások Osztályának osztályvezetője „A mezőgazdasági foglalkoztatás bővítésének lehetőségei”-ről tartott előadásában a 2012-ben lezárt nagy kutatás eredményeit ismertette. A sokféle módszertant ötvöző, több kutató részvételével folytatott vizsgálat célja az volt, hogy megbecsüljék a mezőgazdasági foglalkoztatás elkövetkező időszakra vonatkozó (2010-2020 közötti) növekedési potenciálját.
A vidéki térségek foglalkoztatásában fontos szerepet játszó agrárium az elmúlt évtizedben (2000-2010) az átrendeződés jeleit mutatta: a foglalkoztatás a modern technológiák alkalmazásának, a termelési szerkezet leegyszerűsödésének, valamint a termelés specializációjának és koncentrációjának következtében csökkent. A foglalkoztatottak kiáramlását serkentette, hogy a többi nemzetgazdasági ágazat magasabb jövedelmet és kedvezőbb munkakörülményeket kínált. Az iparági, tartósan kínálati munkaerőpiacot mérséklődő strukturális munkanélküliség, átlag alatti munkabérek, a munkaerő alacsony képzettsége, fekete és szürke foglalkoztatás jellemzi. A gazdálkodók közül a nagyszámú családi gazdálkodó önfoglalkoztatásra, és a saját munkaerő minél teljesebb körű kihasználására törekszik. Eközben a – relatíve kevés számú – nagyüzem teljes munkaidős idegen munkaerő alkalmazásával végzi – a munkaerő egységére vetített kibocsátással mért – hatékonyabb tevékenységét. Általánosan jellemző a munkaerő-lekötés idényjellege, amely a megélhetéshez gyakorta mezőgazdaságon kívüli munkavállalást tesz szükségessé.
A kutatói becslés szerint 2020-ig a mezőgazdasághoz közvetlenül, vagy közvetve, a multiplikátor hatást is figyelembe véve, 80-150 ezer fő teljes munkaidőnek megfelelő foglalkoztatása érhető el. Ennek egyharmada piaci alapú növekmény lehet. Az alapanyag termelés a technológiai fejlődés miatt létszámkibocsátó, úgyhogy a foglalkoztatás bővülése leginkább a gazdálkodók tevékenységének diverzifikálásától és a piaci igényekhez igazodó munkaigényes ágazatok fejlesztésétől remélhető. A fenntartható mezőgazdasági foglalkoztatás horizontális feltételek teljesülésének függvénye: a vertikális és horizontális integrációkra alapozott élelmiszerlánc kialakítása, a versenyképességet megalapozó szakmai felkészültség javítása, a zöldgazdaságban rejlő lehetőség kiaknázása, és a vidék népességmegtartó erejének növekedése, a szegénység mérséklése is szükséges.
A foglalkoztatás bővülésének forrását 2010-ben a 200 ezer fő vidéken élő aktív álláskereső mellett a 2,5 millió fős inaktív népesség szolgáltatta. A munkaerő-tartalék minőségét jól mutatja, hogy a tartósan álláskeresők aránya 10 év alatt 28%-ra növekedett, a mezőgazdasági kötődéssel rendelkezők aránya pedig már csak 3,1%.
Ezzel is összefüggésben a bővülés nagyobb részét a szociális foglalkoztatás kiterjesztése adja. Szaktudás és készségek hiányában sem a piaci alapú, sem más ágazat nem kínál munkalehetőséget. Jóllehet a leghátrányosabb helyzetű népesség a vidéki térségeinkben koncentrálódik, az önfoglalkoztatás alapvető feltételeivel sem rendelkeznek. Megélhetésük a szociális alapú foglalkoztatás bővítésével javítható. A becslés szerint erre 50-75 ezer teljes munkaidejű alkalmazásnak megfelelő munkalehetőség jöhet létre. A megélhetési, szociális feladatok ellátásán túli, a társadalmi integráció irányába mutató, az illegális munkavállalást csökkentő szociális munkahelyteremtés megfelelő formái a földprogramok, a szociális szövetkezetek, vagy a mezőgazdasági közfoglalkoztatás lehetnek, amelyeknek a támogatásával további 25-41 ezer fő foglalkoztatása várható.
*
Másodikként Németh Nándor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinátora ”A szociális gazdaság kiépítésének kényszerei és lehetőségei falvainkban” című előadásában a felzárkózás lehetőségeiről adott aktuális helyzetelemzést. Az általuk szervezett ún. Jelenlét programok azokra a településekre és település részekre koncentrálnak, ahol a szegénységi kockázat a legnagyobb. Ezeken a helyeken a helyi gazdaság gyenge, nincs, vagy alig van piaci szereplő, a helyi társadalom egészségügyi állapota, szociális helyzete, iskolázottsága elmarad az országos átlagtól, az elmaradottság az elvándorlás következtében egyre fokozódik. A közösségi kohézió gyenge. Közszolgáltatások nem, vagy nem kellő gyakorisággal, vagy nem megfelelő színvonalon érhetők el, ami a leszakadást mind a térség, mind pedig a lakossági csoportok tekintetében erősíti. Az egyenlőtlenségek csökkentésére sem a piaci mechanizmusok, sem a támogatások nem bizonyultak megfelelő eszköznek: az LHH-s kistérségek a 2004-2011-es időszakban a támogatások 14-15%-át kapták, a piaci beruházásoknak pedig mindössze 2%-a érintette ezeket a helyeket.
A felzárkózás esélyét a közösség szempontjait szem előtt tartó helyi gazdaságfejlesztés, az endogén erőforrásokon alapuló gazdaságfejlesztés programja hordozhatja. Kiemelt cél a jövedelem helyben tartása, amit lehet, helyben kell megoldani. Alapanyag nem hagyhatja el a térséget. A gazdaságfejlesztés alkalmas eszköze lehet helyi termék felépítése, helyi pénz, autonóm energiaellátás, helyi vállalkozások fejlesztése, és a méltányos turizmus. A közösség fejlesztésében és a javak előállításában is kiemelt jelentőségű a közösségben végzett munka.
A közösségben végzett munka nyugaton kipróbált terepe a szociális gazdaság, olyan nonprofit foglalkoztatási gyakorlat, amely ötvözi a közcélú és a piaci működés elemeit. A szociális gazdaság szervezetei valós piaci szükségleteket elégítenek ki, nem a helyi munkanélküli probléma-csoportjaira koncentrálnak, hanem azokra a tevékenységekre, amelyekből számukra tömegesen munkahely teremthető.
A magyar modellek kialakításakor a helyi társadalom összetételéből érdemes kiindulni. Ebből a szempontból a mobilizálható erőforrások, eszközök mértéke és a vállalkozói, földműves hagyomány megléte, illetve hiánya nagyban meghatározza a lehetőségeket, így azt is, hogy a területen a közfoglalkoztatás átalakulhat-e szociális szövetkezetté. A fejlesztés feltétele egy elkötelezett helyi vezető, eszközök, föld, és a felhasználásukhoz szükséges szakértelem, és piacképes termék, jó ötletek. A kezdeményezés csak egy működő közösségben indítható el, szétesett közösség esetén a gazdaságfejlesztést szociális munka és közösségfejlesztés kell, hogy megelőzze.
A közösségi gazdálkodás fontos helyszínei a családi gazdálkodás, a közösségi termelés, a helyi piac, és a termelői beruházás. A gazdálkodás különböző helyei egymást segítve, egymásra épülve fejleszthetők. Első lépés az egyéni/családi szükségletek kielégítése. A második a közkonyha ellátása, a védett piacra termelés. Mindkettőt segíti, ha van közös gazdálkodás is, közös földön, közös szervezésben. Csak ezt követően lehet eredményes a közösségi piacra termelés. Fenntartható szociális szövetkezet is csak olyan emberekből alakítható, akik maguk is termelők és visszanyerték munkavégző képességüket. A folyamatokat tudatos tervezés, tanítás, közösségfejlesztés kell, hogy kísérje. Hatásos eszköz lehet a jelenléten alapuló segítő munka, átfogó eredmények pedig csak évtizedes távlatban érhetők el.
A fejlesztéspolitika a társadalmi értelemben hatékony területi koordinációt segíti. A szükséges beavatkozások komplexek, és kiterjednek szakmai koordináció valamint szaktanácsadás nyújtására, a magas színvonalú közszolgáltatások biztosítására és a szociális munka, továbbá a közösségfejlesztés helyi jelenlétének biztosítására. A helyi társadalom egy ilyen, újszerű közelítésmód szerinti működtetése meghaladja egy önkormányzat kompetenciáját, meghonosításában a megyei koordináció jelentős szerepet játszhat.
*
Bagó József, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke, a rendezvény moderátora összefoglalójában kiemelte, a gazdaság szerkezeti átalakulásának következményeként - a foglalkoztatottak megoszlását a főbb nemzetgazdasági ágak szerint tekintve - a legnagyobb létszámveszteség kétségkívül a mezőgazdaságot érte. A mezőgazdaság gazdasági nehézsége elsősorban a keleti országrészt érintette. Mindezek aktuálissá és fontossá teszik a vidékkel, a mezőgazdasággal történő foglalkozást. A szakosztályi ülésen a vidék felzárkózása szempontjából mindkét előadásban hangsúlyozottan említésre került a mezőgazdaság fejlesztése, mint lehetséges kitörési pont. Ez azonban az agrárképzés, szakképzés fejlesztésének szükségességét is jelenti. Ugyancsak megerősítést nyert a közfoglalkoztatás helyi foglalkoztatást, megélhetést stabilizáló szerepe. Természetesen arra azonban nem lehet számítani, hogy önmagában a mezőgazdaság valaha is eltartja a vidéki munkanélkülieket. A szociális foglalkoztatás területén eredményesnek tűnik, amennyiben az a helyi gazdaságfejlesztési programba illeszkedik, és a helyi szereplők intenzív közreműködésével, a közösségi célok prioritásával, a szubszidiaritás és a szolidaritás elvei mentén valósul meg. Pillanatnyilag a szociális foglalkoztatás a célzott állami támogatás révén, továbbá a helyi, vagy külső szervező erő megléte esetén tud megerősödni.