Sikeres születés, viharos ifjúság: 20 éves a Foglalkoztatási Törvény

 Előzmények, indokok

Magyarországon már az 1980-as évek közepén világossá vált, hogy nem tartható a szocializmus egyik alapideája, nevezetesen a teljes foglalkoztatottság elve. A munkaerő iránti kereslet csökkenése már ebben az időben érzékelhető volt, ugyanakkor a munkanélküliség nyíltan nem jelent meg, ahogy azt annakidején mondták, a gyárkapun belül maradt.

Merőben új helyzetet teremtett azonban az 1980-as évek végén – gazdasági kényszerből – végrehajtott szerkezetváltás, konkrétabban a bányászat és a kohászat leépítése. Az így felszabaduló munkaerő más területen való foglalkoztatása szinte lehetetlen volt, ezért szükségképpen be kellett vetni a foglalkoztatáspolitika legpasszívabb eszközeit, azaz a korai nyugdíjazás és a munkanélküli segély intézményét.

1990 januárjában már 23 ezer személyt tartottak nyilván munkanélküliként, s látható volt, hogy az exportpiacok elvesztése, illetve a privatizáció „eredményeként” a munkanélküliség robbanásszerűen nőni fog. Másfelől az is egyértelmű volt ebben a helyzetben, hogy az ún. aktív eszközök szabályozása és alkalmazása elengedhetetlen. Tény továbbá, hogy ugyan 1990 májusában létrejött a Munkaügyi Minisztérium, azonban nem alakult ki a munkaügyi igazgatás egységes, a fenti feladatok kezelésére képes szervezetrendszere. (Némi túlzással mondható, hogy ahány megye, annyi megoldás létezett.)

A Foglalkoztatási Törvény megalkotását tehát alapvetően e három követelmény teljesítése (a munkanélküli ellátás szabályozása és finanszírozása forrásainak megteremtése, az aktív eszközök szabályozása és az egységes munkaügyi szervezet kialakítása) indokolta. Ezen túlmenően említést érdemel még egy lényeges, de kétségkívül szimbolikus jelentőségű szabályozási cél, nevezetesen a foglalkoztatás ügyének hangsúlyozása. Ennek érdekében az Flt. bevezető rendelkezései között igyekeztünk a lehető legrészletesebben meghatározni a foglalkoztatáspolitika oldaláról érvényesülő kormányzati, sőt ha úgy tetszik, össztársadalmi elvárásokat is.

Az előkészítés nehézségei

Szinte a „semmiből” kellett elindulnunk, ami alatt azt értem, hogy hazai előzménye az Flt.-nek egyáltalán nem volt, s az egységes szabályozást illetően nemzetközi példák sem igen álltak rendelkezésre. (Egyes részterületeken – így elsősorban a munkanélküli ellátás feltételrendszerének kialakítása terén – persze kétségkívül már működő piacgazdaságok szabályozását tekintettük modellnek.)

Igazi innovációt igénylő feladat volt ezért a törvény előkészítése, amit – mint azt az eredmény igazolta – sikerült megoldani. Az ebben közreműködők közül néhány név akkor is ide kívánkozik, ha tudom, hogy nem teljes a sor: Bánsági Györgyi, Bajka Gábor, Munkácsy Ferenc, Rolek Ferenc. Az eredeti elgondolás szerint 1991. január 1-jével lépett volna hatályba a törvény, ami – nem a Munkaügyi Minisztérium késlekedése miatt – néhány hetet csúszott.

Ha jól emlékszem, az első szövegtervezet 1990 szeptemberére készült el, amit a kormányzati egyeztetés mellett szélesebb körben – szociális partnerekkel, a munkaügyi szervezet dolgozóival – is megvitattunk. A mielőbbi és teljes körű parlamenti elfogadás érdekében erőteljesen lobbiztunk a pártok foglalkoztatáspolitikában illetékes képviselőinél is. (Nem volt haszontalan, hogy utóbbiaknak lehetőséget adtunk külföldi tapasztalatok megszerzésére is.)

A legnagyobb nehézséget a hatályba lépés előzőekben említett késedelme okozta. Ennek következtében ugyanis az 1991. évi költségvetés nem vett tudomást az Flt.-ről, sem a passzív, sem az aktív eszközök finanszírozását célzó sorokban. (Vagy talán nem is voltak ilyen sorok a költségvetésben.) A Pénzügyminisztérium az Flt. által bevezetendő járulékokat ugyanis adót csökkentő tényezőként értékelte, amit – finoman szólva – nem fogadott lelkesen.

Hosszas alkudozást követően született meg a kompromisszum: az említett járulékok bevezetésére 1991. július 1. napjával kerül csak sor. Mindeközben már 1990 decemberétől zajlottak a parlamenti bizottságok előtti viták. A képviselő hölgyek és urak – párthovatartozástól függetlenül – alapjaiban egyetértettek a javaslat céljaival és elveivel, döntően csak részletkérdésekben terjesztettek elő módosító indítványokat. Most már bevallható, hogy magunk is észleltünk jó néhány hibát a szövegben, így több módosító indítvány mögött a Minisztérium állt. Végül az Országgyűlés 1991. február végén elfogadta az Flt.-t.

Elfogadás, módosítások

Az, hogy az Országgyűlés – amely már akkor sem baráti társaságként működött - több mint 92 %-os többséggel szavazta meg a Foglalkoztatási Törvényt, önmagáért beszél. (Paradox módon csak az MSZP képviselői voksoltak nemmel, ők utólag azzal magyarázták távolságtartásukat, hogy csupán a többletjárulék bevezetése ellen tiltakoztak.) Túlzás nélkül állítható tehát, hogy politikai, ezen keresztül társadalmi egység állt a foglalkoztatás ügye mögött, legalábbis a rendszerváltozás hajnalán.

Mi magunk – vállalva a szerénytelenség vádját is – egyszerűen „európai léptékűnek” neveztük a törvényt. Személy szerint azt is igen jelentős eredménynek tartottam, hogy az apparátus is magáénak érezte az új szabályozást, ami persze alapvetően abból eredt, hogy az Flt. biztonságot, eufemisztikusabban fogalmazva, távlatot is adott a munkaügyi igazgatásban résztvevők számára.

Az Flt. gyakori módosításának szükségessége a szabályozási tárgyból szinte szükségképpen következik. Nem vitás, nehéz úgy fellapozni bármely közlönyt, hogy abban ne szerepeljen a Foglalkoztatási Törvényt módosító szabály. Nem hiszem, hogy ez bármit is csökkentene az eredeti törvény megalkotóinak érdemein, hiszen minden módosítás, korrekció csak jó alapra építhető. Az más kérdés, hogy ma már a környezet alapvető változásai, de jogtechnikai szempontok is – szerintem – egy elveiben is újragondolt, új Foglalkoztatási Törvény kidolgozását teszik indokolttá.