Hogyan is kezdődött? Következzen egy rövid visszapillantás:
1857. március 8-án textilipari nőmunkások ezrei tüntettek New York utcáin emberibb munkafeltételekért, magasabb fizetésért.
1866. I. Internacionálé határozatot fogadott el a nők hivatásszerű munkavégzéséről, vagyis legyen joguk a munkához.
1889. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló ülésén Clara Zetkin beszédében meghirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyermekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.
1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot február utolsó vasárnapján.
1910-ben a II. Internacionálé VIII. kongresszusán határoztak a nemzetközi nőnapról, a nők választójogának kivívása érdekében.
1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot.
*
És miképpen alakult a Nőnap megünnepléséért vívott küzdelem Magyarországon,?
A nők többsége a nagyipar kialakulásától a dohányiparban, a textil- és építőanyag-iparban - főleg a téglagyárakban - gyufagyárakban, a faiparban és kisebb létszámban a nyomdaiparban dolgozott.
A munkásnők jelentős része a teljesen képzetlen munkáskörhöz tartozott, főleg segédmunkát végeztek, kevesen dolgoztak betanított munkásként gépek mellett. A nőmunkások nagy része fiatal lány volt, aki a családalapítás, a gyerekek születése után általában elhagyta munkahelyét, átmenetileg vagy végleg otthon maradt.
A nőmunkások bérei messze elmaradtak a férfiakétól, azok felét tették ki csupán, munkaidejük ugyanakkor 11-12 óra volt még az egészségre ártalmas területeken is. A rossz munkakörülmények is tükröződtek a szakszervezetek, az iparfelügyeletek korabeli jelentéseiben.
Az 1890-es évektől spontán sztrájkokkal, tüntetésekkel tiltakoztak az alacsony munkabérek, az embertelen munkakörülmények ellen.
A különböző nőmozgalmak erősödése, kiemelten a gyáripar területén foglalkoztatottakra, azt jelezte, hogy a nők saját sorsukon önállóan kívántak változtatni. 1902-ben megalakult a Budapesti Munkásnők Asztaltársasága, s tagjaikból létrejött az Országos Nőszervező Bizottság, melyből 1903-ban néhány sikertelen próbálkozás után megalakult a Magyarországi Munkásnők Egylete.
A nőmunkások önálló akciói gyarapodtak. Így 1904 elején egy budapesti munkásgyűlésen már ezer nőmunkás vett részt. Szervezkedtek a textiliparban, a dohánygyárakban, a fehérnemű-tisztítóknál, a különböző könnyűipari ágakban: szabók, kalaposok, cipőfelsőrész-készítők körében.
1904. május 15-re az Országos Nőszervező Bizottság „nagy nőgyűlést” hirdetett, majd december 11-én a cselédgyűlést tartottak. 1904-ben mozgolódni kezdtek a vidéken dolgozók is. Így a szentgotthárdi cipőgyár, a debreceni kefegyár, s egyéb textil- és ruhagyári munkásnők folytattak bérmozgalmat.
A vidéki szervezetek is bekapcsolódtak a budapestiek szervezetébe, melyből megalakult a Budapesti Munkásnők Egyesülete.
Ugyancsak 1904-ben alakult meg a Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége és a Magyar Feministák Egyesülete. A sokszínű nőmozgalmak mindegyike a maga értékrendjével küzdött a nők egyenjogúsításáért, a választójogáért, a férfiakkal egyenlő bérért, vagy éppen azért, hogy tisztséget viselhessenek a szakszervezetekben, mert ez időben csak férfiúi bizalmi rendszer volt.
1905-től a Munkásnő című lap előfizetésével szervezkedtek országosan a nők.
A lap feladatának tekintette, hogy írásaiban küzdjön az "egyenlő munkáért egyenlő bért" megvalósításáért, a nők politikai jogainak, a szavazási jognak elismertetéséért.
A háborús évek felértékelték a női munkaerőt, hiszen a háború időlegesen elvitte a férfiakat, így a most már családfenntartóvá váló nők olyan munkavégzésre is kényszerültek, ahol addig nem alkalmazták őket.
Mégis a hagyományos „férfiszervezetekben” a nők számára alig volt hely. A nők részvételét a szakszervezeti vezetőségekben, tanácskozásokon gyanakvással kezelték, nem volt egyenlő a szervezett férfimunkás és a szervezett nőmunkás sem. A helyzet arra szorította a nőmozgalmat, hogy önkörébe zárva, a férfimunkásság szervezeteitől elkülönítve működjék. A nők igyekeztek szervezeteiket megerősíteni anyagilag is.
Az 1913-as nőkongresszuson határozatot fogadtak el arról, hogy heti „nőpártoló bélyeget” vezetnek be, a heti 2 filléres „nőadó”, ahogy akkor nevezték a nőszervezetek fenntartását segítette. Ebből működtették a Magyar Munkásnő Egyesületet, kiadták a Nőmunkást ekkor már 6000 példányban, kongresszust hívtak össze. 1913-as kongresszus már az első napon határozatot fogadott el a nők éjjeli munkájának s általában a veszélyes munkák eltiltásáról, a 8 órai munkaidő és a szabad szombat délután, a szülő nők számára 8 heti „gyermekágyi munkaszünet” és anyagi biztosítás követeléséről, s fölvetik a gyermekvédelem szükségességét.
1913-ban tartottak először Nőnapot Magyarországon.