A közfoglalkoztatás minden eddigi formáját érte, éri számos jogos és kevésbé jogos kritika. Egyszer annak a munkaerőpiacra visszavezető hatását, máskor a szervezés, illetve a dolgozók igen gyenge munkateljesítményét, aztán az éhbér körüli fizetést kifogásolják. Mások a közfoglalkoztatás igen magas állami költségeit, vagy éppen a vállalandó önrész mértékét, vagy az igazgatás folytonos változását támadják. A sok támadásban a közös nevező az elmúlt húsz évben a költségesség és a perspektíva hiányának említése volt. A költségességével még lehetne vitatkozni (hiszen kérdés, hogy mihez képest költségesebb), de a perspektíva hiánya vitathatatlan. A szerző a közfoglalkoztatási célok és az azt elérni kívánó eszközök közötti ellentmondásokra hívja fel a figyelmet, amely ciklusokon átívelő jellemzője volt a foglalkoztatáspolitikáknak. S minél nagyobb mértékű az ilyen jellegű állami beavatkozás, annál jobban szembeötlik a célok és az azt szolgálni hivatott eszközök ellentmondása.