A II. világháború után eltelt időszak felsőoktatási növekedése gyakorlatilag valamennyi közepesen fejlett országot eljuttatott a felsőoktatás elit szakaszából a tömeges, illetve az univerzális felsőoktatás korszakába. A nagyarányú hallgatói részvétel egyrészt demokratizálódást jelent, és a diploma megszerzése után sokak számára lehetővé teszi a hosszú távon jövedelmező, közösségi szempontból is hasznos munkavégzést, másrészt – különösen a gazdasági és pénzügyi válság kezdete óta – komoly költségvetési problémákat okoz. Az egyes országokban tradicionálisan eltérő mértékű a felsőoktatás közösségi pénzekből történő finanszírozása, az azonban szinte valamennyi országra jellemző, hogy a közelmúltban jelentősen megcsappantak a korábban a felsőoktatásra fordítható közösségi források. A cikk a hallgatói létszámtrend bemutatása után összefoglalja a felsőoktatás finanszírozásának alapvető módszereit, és kiemeli az egyes módszerek előnyös és hátrányos tulajdonságait.