2012 októberében tevékeny életének 85. évében hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Dr. Pongrácz László, a hazai emberierőforrás-gazdálkodás szakma kiemelkedő alakja.

Annak a nagy generációnak volt jelentős képviselője, amelynek tagjai tevékenységének súlypontja a rendszerváltást megelőző időszakra esett, mégis szakmai igényességükkel, nyitottságukkal, hivatástudatukkal meghatározói lettek e szakterületnek, példaképül szolgálva az őket követő generációknak.

Egyetemi tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1950-ben. Bár életrajzában több intézmény szerepel (Országos Munkabér Bizottság Titkársága, Országos Tervhivatal, Munkaügyi Minisztérium, Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal), pályakezdésétől 1988-ig, amikor 60 évesen főosztályvezetőként nyugdíjazására tekintettel elbúcsúzott az államigazgatástól, végül is mindig a kormány munkaügyi csúcsszervezetében dolgozott fiatal korától különböző vezetői munkakörökben. Így formálója, autentikus szaktekintélye volt a hazai bérpolitikának, az ún. bérszabályozásnak, majd 1973-tól a foglalkoztatáspolitikának is.

1973-ban kandidátusi fokozatot szerzett és az MTA Munkatudományi Bizottságának aktív tagjaként tevékenykedett.

Hivatali munkája részeként, de az itt elvárható szintet messze túllépve országosan ismert előadója volt a munkaügyi témaköröknek, számos igényes publikáció szerzője, szakkönyvek szerkesztője.

Kiemelkedő publikációs tevékenysége mellett 1978-tól húsz éven keresztül a Munkaügyi Szemle főszerkesztője volt. Ezalatt alakította ki a folyóirat profilját, amely ma is etalon a szerkesztőség számára, nevezetesen az elméleti és a gyakorlati munkában is hasznosítható ismertek egyensúlyát biztosítani a szerkesztés során.. A főszerkesztői pozícióból való visszavonulása után létrehozta és szerkesztette a Munkatudományi Figyelő rovatot, amely mértékadó forrása a szakterületen született fontos tudományos eredményeknek.

Hivatali kötelezettségei megszűntével újult energiával vetette bele magát az oktatásba, egyetemi docensként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Emberi Erőforrások Tanszékének lett főállású munkatársa, illetve a Zsigmond Király Főiskola vendégelőadója. A katedráról, a tudományos közéletből csak súlyosbodó betegsége távolította el.

Munkahelyein mindig nagy figyelmet fordított fiatal munkatársai támogatására. Így a szakma számos képviselője tekinti őt mentorának, példaképének.

Munkássága előtt fejet hajtunk, emlékét kegyelettel megőrizzük.