A be nem tartott munkaidő nyomában

A nyár folyamán a korábbiaknál többször jelentek meg a médiában a munkaügyi felügyelők kommandósok által támogatott akcióiról szóló híradások. Látványosan csaptak le az építkezéseken munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott külföldiekre és a hazai feketemunkásokra. A munka világának törvénytisztelő szereplői helyeslik ezeket a (kissé színpadias) akciókat, hiszen a gazdaság és társadalom számára egyértelműen káros jelenség csökkentésére irányulnak.

Létezik egy másik terület, ahol a felügyelők lényegesen kellemesebb környezetben tevékenykedhetnek, de az ellenőrzések eredményét tekintve ugyanolyan biztosra mehetnek. Ezek a gazdaság elit szférájában a törvényes munkaidő betartására irányuló vizsgálatok. A multinacionális cégek, pénzintézetek, gazdasági tanácsadók stb.kulcsembereiknek a hazai átlagot lényegesen meghaladó jövedelmet biztosítanak, ugyanakkor természetesnek veszik, hogy e kiemelkedő kompenzációért cserébe az alkalmazottak a heti 40 óránál többet dolgoznak.

Ingoványos talajra tévednénk, ha megkísérelnénk állást foglalni abban, hogy vajon a munkaidőre vonatkozó szabályozás életszerűtlen-e, vagy pedig az említett vállalati kört kell elítélni azért, mert semmibe veszi a törvényt. Mindenesetre a munkaügyi felügyelők itt nem felfordított meszesvödrökön, sötété alakok fenyegető gyűrűjében, hanem elegáns irodákban, repikávét iszogatva írják jegyzőkönyveiket. A megbírságolt cégek kifizetik a büntetést – és minden marad a régiben.

A kialakult patthelyzetben már az is előrelépést jelentene, ha minden részkérdésre kiterjedően egyértelművé válna, hogy milyen módon és tartalommal kell vezetni a munkaidő-nyilvántartásokat. Ma még szinte esetenként folynak jogértelmezési viták, és a munkáltatók sincsenek tisztában azzal, hogy meddig mehetnek el a szabályok „rugalmas” értelmezésében, pontosan hol is húzódnak a büntetendő magatartás határai.