2019 / augusztus
EGY NORVÉG A DEMOGRÁFIA PORCELÁNBOLTJÁBA TÉVEDT
A HVG talált egy 75 éves, magát klímastratégaként bemutató norvég akadémikus-professzort (HVG, 2019. július 26.), bizonyos Jorgen Randers urat, aki azzal lopta be magát a magyar olvasók szívébe, hogy Ceausescu Romániája mellett csak a mai Magyarországról olvasott olyat, miszerint „a hatalom a lakosság számának emelésével akarná igazolni, milyen fantasztikus az ő országa.” Olvasott – tehát nem a tényeket vizsgálva jutott erre a következtetésre, ahogy egy tudóstól mégiscsak elvárható volna –, s olvasni annyi mindent lehet az internet sötét bugyraiban és azon kívül is.
Egy ilyen odapökött okosságra akár legyinthetnénk is, de úgy gondoljuk, megéri a fáradságot utánajárni, hogy mi kavarog a norvég fejében. A marxizmusnak nem volt saját demográfiai elmélete, hacsaknem az, hogy a munkásosztálynak a kommunizmus teremtette jólétben – szemben múltbéli nyomorával – nem lesz szüksége a születéskorlátozás praktikáihoz folyamodnia az önmegtartóztatáson kezdve a fogamzásgátláson át a művi abortuszig, így a születések száma emelkedni fog. Ha netán mégsem emelkedne, annak csak az osztály(utódvéd)harcot egyre elkeseredettebben vívó osztályellenség lehet az oka. Mert aknamunkájával, ha mást nem is, a munkásosztály számbeli gyarapodását képes akadályozni.
A mi úgynevezett Ratkó-korszakunkban, az 1950-es évek elején ez volt helyzet. Ekkor valóban: a hatalom a lakosság számának emelkedésével igazolta volna, hogy „milyen fantasztikus az ő – népi demokratikus – országa”. Aztán gyorsan felejtették, mert nehéz lett volna magyarázatot adni arra, hogy tőlünk nyugatra miért van babyboom, tőlünk keletre meg miért nincs.
A következő évtizedekben aztán Magyarországon lett GYES (1967) és GYED (1985), Romániában meg nem lett kívánságra végrehajtott művi abortusz és antibébitabletta, ám lett kötelező rendszeres nőgyógyászati vizsgálat, hogy el ne vesszen az az gyerek, és lett politikai cél a 30 millió román, de nem annak igazolására, hogy milyen fantasztikus ország is Románia... Norvégunknak, már csak kora miatt, erről illene tudnia. Meg számolni: a magyar kormány által elérni remélt 2,1-es termékenységi ráta nem azt jelentené, hogy nő a lakosság száma, hanem azt, hogy nem csökken.
Itt akár be is fejezhetnénk, de ne fejezzük be.
A HVG címlapjára figyelemfelhívásként azt tette, hogy „Durván elszámolták a népességrobbanást”. Aki elszámolta, az az ENSZ, mely az idei év július 1-én tette közé kétévente felülvizsgált világnépesség-előreszámítását (World Population Prospects 2019). A norvég szerint a világ teljes termékenységi rátája az elmúlt három évtized alatt 3,7-ról 2,5-re csökkent (helyesen: négy évtized alatt) és oly ütemben fog tovább csökkenni, hogy egy generációnyi idő, a 2040-es évek derekán a népességszám 8,6 milliárd fővel tetőzik, majd évi 1 százalékkal csökkenve a századfordulón kevesebben élnek majd, mint az ezredfordulón.
Ezzel szemben az ENSZ legoptimistább – vagyis legalacsonyabb termékenységi pályát feltételező – előreszámítása szerint a világ termékenységi rátája 2025-2030-ban kerül a népesség egyszerű reprodukcióját biztosító szint (2,1) alá (1,97), a népességszám 2054-ben 8,9 milliárd (egész pontosan: 8.923.225.929) tetőzik, 2100-ban pedig 7,3 milliárd (egész pontosan: 7.321.808.892) fő lesz. Vagyis 1,2 milliárddal több, mint egy évszázaddal korábban (2000=6.143.493.823 fő). Az éves népességcsökkenés az utolsó évben sem éri el a 0,8%-ot, nemhogy 2055-2100 között átlaga 1 % alatt, ám annak közelében legyen.
Mindehhez tegyük hozzá, hogy az ENSZ szerint a legvalószínűbb az, hogy a világ termékenységi rátája 2065-2070 között kerül az egyszerű reprodukció szintje alá (2,08), s a világnépesség a századfordulóig folyamatosan emelkedik, az évben eléri a 10,9 milliárd (egészen pontosan: 10.874.902.318) főt, s még kell néhány év, míg csökkenni kezd. Ám az ENSZ a századforduló után már nem számolt. Így egy évszázad alatt a világnépesség több mint 4,7 milliárddal, 77 %-kal nő.
Kérdés, hogy honnan a norvég hallatlan optimizmusa, mely szerint a világnépesség az ENSZ legoptimistább előrejelzésénél is optimistább, s honnan a HVG magabiztossága, hogy a címlapra tett „durván elszámolták …” után nem tett kérdőjelet.
Ennek indokolására igen kíváncsi lennék volna, ám arra csak következtetni tudok. Elmondja, megkérdezte az ENSZ demográfusaitól, hogyan számították ki, hogy Nigéria lakossága egymilliárdra nő. Elmondták. Erre megkérdezte, hogy „szerintük mit eszik majd ennyi ember?”, majd sajnálkozva állapította meg, hogy „nem számolnak az általuk jósolt változás egészségügyi, élelmezési vagy háborús konfliktusokkal járó következményeivel.” Akkor lehet, hogy ő számol, s hallatlan optimizmusát tömeges éhhalálra és háborús népirtásokra alapozza?
Nem vigaszként: az ENSZ legvalószínűbb becslése szerint Nigéria népessége, mely 2000-ben 122,3 millió volt, 2100-ra a 733,0 millióra nő. A legpesszimistább becslés szerint 984,6 millióval megközelíti az egymilliárdot, melyet két éven belül átlép. A legoptimistább becslés szerint viszont „csupán” 531,2 millió lesz, közel ahhoz, hogy elérje maximumát.
Befejezésül az a megjegyzése érdemel kommentárt, mely szerint „meg kellene célozni az egygyermekes családmodellt, és végre azokat a nőket jutalmazni, akik nem alapítanak nagycsaládot.” Egyetértek, feltéve, hogy erről az összes afrikai és néhány érintett ázsiai országot igyekszik meggyőzni, a kormányok mellett adott esetben a törzsi vezetőket, akik eddig csak kivételesen és akkor se igazán teljes mellszélességgel álltak ki a születéskorlátozás mellett. Pedig ez legalább olyan fontos volna, mint e programok anyagi fedezetének megteremtése a fejlett világ hozzájárulásával. Vagy még annál is fontosabb.
NÉMETH GYÖRGY
közgazdász, demográfus