A rendszerváltozás 80-as évekbeli előzményeivel együtt a kollektív munkajogban is gyökeres átalkulást hozott. Ezek az eredmények azóta folyamatosan erodálódnak. A szerző az 1945-től 1989-ig tartó időszak munkajogának áttekintésével igyekszik megtalálni a hiányzó szolidaritás gyökereit.
A cikk kritikusan elemzi a makroszintű érdekegyeztetés átalakítását, a szakszervezeti jogosultságokra és a reprezentativitásra vonatkozó szabályok változását, illetőleg a sztrájktörvény módosítását.
A cikk bemutatja, hogy a MÁV hagyományaiból hogyan következik a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége, áttekinti az átlagot meghaladó szervezettség jellemzőit és a vonatkozó munkajogi szabályozás sajátosságait.
A kollektív cselekvés szociálpszichológiai megközelítése révén megismerhetők a mozgalmak kialakulásának feltételeit jelentő azon strukturális körülmények, amelyek többé-kevésbé pontosan képesek meghatározni nemcsak azt, hogy miért, hanem azt is, hogy mikor csatlakoznak az emberek az érdekeiket védő mozgalmakhoz vagy szervezetekhez.
A cikk a munkaügyi vitákat vizsgálja. Arra a következtetésre jut, hogy a viták túlnyomó része különböző okok folytán nem válik nyílt vitává. Mindez összefügg azzal, hogy 2010 óta az érdekegyeztetési rendszerben fontos intézmények szűntek meg, illetve a sztrájktörvény módosítása megnehezítette a sztrájkok szervezését. Ennek következtében nem alkalmazhatóak azok a vitarendezési eljárások, amelyeket a munkajog lehetővé tesz.
Az MKT Munkaügyi Szakosztálya a konfliktuskezelés és az érdekegyeztetés alakulásának kérdéseit, továbbá a területi igazgatás alakulásának folyamatát tekintette át a Budapesti Gazdasági Egyetem Lotz termében.
A Kiút Szakértői Központ pódiumbeszélgetésén a résztvevők arra a kérdésre igyekeztek választ adni, hogy mi a probléma a sztrájktörvénnyel a közszolgáltatások területén, s miért csökkent mára drasztikusan a sztrájkok száma, továbbá, hogy a megszaporodott tüntetések elég erősek-e a nyomásgyakorláshoz.
Az elhúzódó gazdasági válság komoly kihívás elé állítja a munkavállalók és munkáltatók képviselői, valamint a kormányok közötti párbeszédet – derül ki az Európai Bizottság ez év tavaszán közzétett jelentéséből.
A tanulmány az üzemi megállapodások létrejötte szempontjából alapvető tényezőkről szól, a szakszervezetek szerepéről, a munkaügy kapcsolatok minőségét meghatározó intézményekről, írott és a belső munkaügyi kapcsolatokat szabályozó eljárásokról, a kommunikáció és a partnerség minőségének hatásáról az üzemi megállapodások alakulására. Az elemzés feltárja, hogy az üzemi megállapodások megkötésében a munkahelyi szakszervezet tevékenysége a meghatározó tényező.