Szociális Európa Szociális Európa ígérete az EP választási kampányban

2019. május

SZOCIÁLIS EURÓPA ÍGÉRETE AZ EP VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN

Szociális Európa, avagy „szociálisabb” Európa az egyik legdominánsabb célkitűzése azoknak a progresszív erőknek, akik közelebb szeretnék hozni az Európai Uniót az állampolgáraihoz, különösen a populizmus, a nacionalizmus és az euroszkepticizmus ellen folytatott harcban. Megítélésük szerint az EU-ban tapasztalható destruktív folyamatok megfordítása és az Unió támogatottságának erősítése érdekében a gazdasági válságok hatásainak kitett, s „magukra hagyott” polgároknak hathatósabb szociális támogatásban kellene részesülniük. „Az Európai Uniónak el kell érnie az embereket; szociális biztonságot kell nyújtania, megvédeni a munkavállalókat, s beruházásokat végezni új munkahelyek és lehetőségek teremtése érdekében. Így lehet visszaszerezni a polgárok bizalmát. Ennek elmulasztása okozza a jelenlegi populista és nacionalista hullámot.”- hangzik e megközelítés tipikus érvelése.[1]

S valóban, számos jel mutat arra, hogy Európa polgárai érzékenyek a szociális kérdésekre, s kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az EU tűzze a napirendjére a számukra fontos foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdéseket, – függetlenül attól, hogy ezek a politikák döntően a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Másfelől azt is megalapozottan állíthatjuk, hogy a korlátozott közösségi kompetencia lehetőségei sincsenek kihasználva az Unió által nyújtható szociális eszközök, mint erre a későbbiekben még visszatérünk.

Különösen plasztikusan mutatkozik meg a polgárok várakozásainak és a szociális Európa ígéreteinek képe az előttünk álló, 2019. májusi EP választás felfokozott kampányában. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint ugyanis a mostani választások különösen sorsdöntőek lehetnek. Május 23 és 26 között az egyes tagállamokban nem csak arról döntenek a szavazók, hogy kit küldenek képviselőnek az Európai Parlamentbe, de azt is meghatározzák, hogy milyen lesz Európa jövője, melyik úton fejlődik előre - vagy vissza - az európai közösség. A versenyző politikai erők nem csupán jóval megosztottabbak, mint valaha, de szélsőségesebbek is, az Unió pedig sokkal sérülékenyebb. Sokak szerint a harc Európa túléléséért, de legalábbis a „lelkéért” folyik.[2]

 Akár kampányfogás, szavazat maximálás, akár szakmai meggyőződés, vagy politikai hit következtében, avagy az Európa „lelkéért” folyó harc eredményeként, a választási kampány vége tájára a szociális Európa témája valóban megkerülhetetlennek minősíthető. Az, hogy különböző politikai erők számba vehető ígéreteiből, avagy elképzeléseiből mi válik valóra, az nagyban múlik a választás eredményein, csakúgy, mint a szociális dimenzió további fejlődésétől, miként az a korábbiakban is történt.

A szociális Európa legújabb vívmányai

A korábbi folyamatokat illetően leszögezhetői, hogy a közösségi fejlődés, az integráció támogatottsága mindig erős korrelációt mutatott a gazdasági, s különösen a szociális kohézió perspektívájával. Az összefüggés mindkét irányban érvényes; az európai projekt népszerűségének, támogatásának csökkenése idején a szociális dimenzió erősítése többnyire hatásos ellensúlyozó megoldásként szolgált. Ami azt illeti, mind a mai napig pontosan ez a fajta kiigazító, kiegyensúlyozó, bizonyos fokig „kényszerített” mód jellemzi az eredendően gazdasági célokra szövetkezett közösség szociális dimenziójának a fejlődését. Az első nagyszabású szociális akcióprogram az 1973 évi olajválságot követően indult, melyet a 80-as évek válságaira, illetve bővítéseire adott szociális lépések követtek. A 90-es évek válságát és az EMU létrehozását kísérő gazdasági szükségintézkedéseket a közösségi foglalkoztatás-politika megszületése ellensúlyozta, míg a szegénység elleni fellépés közösségi célját a 2008-as válságot követően fogadták el a tagállamok.

A jelenleg hivatalban lévő Európai Bizottság is ennek jegyében kezdte a munkáját öt évvel ezelőtt. 2014 őszén, a válságból lassan ocsúdó Európának kompenzálásképpen a Bizottság több szociális Európát ígért: mandátuma végére „szociális AAA minősítés”[3] volt a célja. A minősítés fontos lépéseként a bizottsági mandátum félidejében, 2017-ben Göteborgban tartott Szociális Csúcson a tagállamok vezetői elfogadták Szociális Jogok Európai Pillérét. A részletes végrehajtásával ez a proklamáció további jogokat és hatékonyabb jogérvényesítést biztosít az európaiaknak három átfogó területen, s azon belül 20 alapelv szerint. Az átfogó témák az esélyegyenlőség és munkavállalási jog, a tisztességes munkafeltételek, valamint a szociális védelem és társadalmi befogadás területe.[4]

A Pillér hosszú távú céljainak végrehajtása megkezdődött, a legtöbb feladat azonban még előttünk áll. A már megalkotott, új szellemű jogszabályok közül mindenekelőtt egy újonnan létrehozandó közösségi intézményt, az Európai Munkaügyi Hatóságot szabályozó rendeletet kell kiemelnünk, amely az erősebb munkavállalói jogérvényesítést célozza az uniós vándorló munkavállalók esetében. Másik példa a munkavállalók tájékoztatásáról és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv, amely szélesebb jogokat kíván biztosítani a munkavállalók, s főként az atipikus új foglalkoztatási formákban (pl. ideiglenes módon, részmunkaidőben, ügyeleti, illetve behívásos rendszerben, stb.) dolgozók számára.

Szociális következményeit tekintve ugyancsak komplex és távlatos hatásúnak várható a tárgyalás alatt álló új kohéziós politika, amely a 2021–2027 közötti időszak fő EU beruházásait szabályozza. Az új kohéziós célok egy intelligensebb, zöldebb, szociálisabb, a polgáraihoz közelebb álló és jobban összekapcsolt Európa támogatására irányulnak. A közösségi szolidaritás meggyőző kifejezéseként a szociálisabb Európa célja nem „egyszerűen” a Szociális Pillér elveinek a valóra váltását jelenti, hanem olyan végrehajtási módozatokat, amelyek kizárólag az elmaradott térségekre és a hátrányos helyzetű rétegekre fókuszálnak az uniós finanszírozású foglalkoztatási, szociális, oktatási és egészségügyi beruházások során.[5]

Az európaiak szociális várakozásai

A 2019 év elejei közvélemény kutatások szerint az uniós állampolgárokat erősen foglalkoztató kérdések sorát többnyire a szociális témák vezették.

A Friends of Europe európai civilszervezet, az általuk folytatott felmérés alapján egyfajta szociális szerződés megújítását sürgeti a Maastrichti Szerződésben deklarált szociális elvekhez való visszatérés jegyében, nevezetesen a társadalmi előrehaladás, a fenntartható gazdasági növekedés, az európai állampolgárok jólétének elősegítéseként. Érvelésük szerint ezek a dimenziók szükségesek „a régi emóció kiváltásához, hogy érezzük, miért számít Európa még mindig nekünk, s hogy az EU továbbra is remény fénye maradhasson”[6]. Szociális témák, pontosabban a foglalkoztatás a második helyen áll a nagy kérdések között, amelyekre a polgárok szerint az EU-nak fókuszálnia kell, közvetlenül a listát vezető béke után, s a harmadik helyen lévő éghajlatváltozás előtt. A konkrét kérdésben javasolt szakpolitikai intézkedések széles skálán mozognak; a szociális célok más szakpolitikákba beépítésétől kezdve az európai szintű egészségügyi és szociális védelmi rendszer kialakításáig terjednek.

Az Eurobarométer EP választással összefüggésben 2019 elején folytatott közvélemény kutatása hasonlóan magas prioritásúnak találta a szociális témákat. Arra a kérdésre, hogy milyen legfontosabb témák legyenek az Unió napirendjén, az állampolgárok az első helyen a terrorizmust nevezték meg, ám ezt olyan kérdések követték, mint az ifjúsági munkanélküliség, az elvándorlás, valamint az uniós állampolgárok szociális védelme, a gazdasági növekedés és a környezetvédelem kérdését követően. Az egyes rangsorok erősen különböztek a tagállamok között; a fiatalok munkanélkülisége és a gazdasági növekedés főként Spanyolország, Görögország, Portugália, Ciprus és Horvátország állampolgárait aggasztotta, míg az állampolgárok szociális védelme a holland, a svéd és a dán embereket foglalkoztatta.[7]

Magyarországon egy, április végén folytatott felmérés szerint a megkérdezettek 71 százaléka szerint jó lenne, ha szociális kérdésekben is lenne hatása az EU-nak, például közös minimálbért vagy közös minimálnyugdíjat határozna meg.[8] Ez a téma általános támogatottságot élvezett, sem életkori vagy lakóhelyi alapon, sem iskolai végzettség szerint nem mutatott jelentős különbséget a válaszadók között. Sajátos módon a pártpreferencia mentén különböztek leginkább a válaszok; a kormánypártra szavazók 57 százalékához képest a pártnélküliek 78, az ellenzéki szimpatizánsok 89 százaléka támogatta az európai minimálbér és -nyugdíj bevezetésének ötletét.

A szociális várakozásokra adott kampány-válaszok

Az európai választási kampány utolsó heteire számos ötlet, avagy ígéret született a szociális Európa erősítésére. Az azonosított javaslatokat a politikai képviselőcsoportok Európai Parlamentben használatos elnevezése szerint, szükséges esetben a pártcsalád hazai tagjára, a magyar pártokra is utalva mutatjuk be röviden.

A szociális célokért elsőként zászlót bontók sorát az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) vezették, akik progresszív baloldali erőként egyébként is a szociális Európa „természetes” támogatójának, építőjének számítanak. Az EP második legnagyobb frakciójaként a hagyományos választói kerületeik szavazatainak biztosítása érdekében olyan klasszikus munkavállalói témákkal kampányolnak, mint a foglalkoztatás, jövedelem, adózás, stb. Kampány dokumentumuk „Szociális Európa” című fejezetében a már jó ideje ambicionált paradigmaváltást célozzák; nevezetesen, az európai gazdaságpolitika kiegészítését a szociális dimenzióval, hogy az költség helyett szükséges beruházásként kerüljön elismerésre.[9] Fő választási szlogenjük minden európai polgár számára társadalmi előrelépést és az egyenlőtlenségek elleni fellépést ígér. E kettős cél jegyében az S&D úgy ítéli meg, hogy eljött az ideje a gyors bérnövekedésnek, csakúgy, mint a szociális védelem kiterjesztésének, mindenkire, a munkaszerződésétől és foglalkoztatási helyzetétől függetlenül.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (European Trade Union Confederation, ETUC) európai választási dokumentuma céljaiban és komplexitásában is hasonló az S&D programjához. Az ETUC deklarált célja a választási programjával az, hogy hozzá tudjon járulni a választók meggyőzéséhez, miszerint „az EU jó és pozitív változásokra is rákényszeríthető”, miként ezt a közelmúlt szociális teljesítményei is bizonyítják. Az „Igazságosabb Európát a munkavállalóknak”[10] című választási programjában az ETUC egy új társadalmi szerződést javasol Európa számára, amely demokráciára, társadalmi igazságosságra, minőségi munkahelyekre és magasabb bérekre épül, és mindenki számára méltányos átmenetet biztosít az alacsony széndioxid-kibocsátású és digitális gazdaságba.

Mindkét hivatkozott kampány dokumentum nyilvánvalóan széles körben ismert és hasznosított a pártcsalád tagállami szervezetei által, mint ahogy ez Magyarországon is történik. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) a „Haza, szeretet, Európa”[11] című EP választási programjában az illiberális és populista erőkkel vívott harca eredményeként olyan Európát szeretne építeni, amely az embert, a szociális Európát állítja a középpontba; amely szociális és fizikai biztonságot, széleskörű jogokat és széleskörű szolgáltatásokat garantál a polgárainak. Ez utóbbiak részeként az MSZP európai minimálbért kíván bevezetni, mégpedig más javaslatoktól eltérően nem egy tagállami szinten számított, az átlagbérhez, vagy más hasonló viszonyítási alaphoz társított összeg formájában, hanem a tagállami különbségek által nem befolyásolt, minimum 750 euró abszolút összegeként, amitől azonban felfelé el lehetne térni. Az MSZP céljai között az általános európai minimál nyugdíj is szerepel, továbbá egy Európai Munkaügyi Törvény, valamint egy régi gondolat – a Monetáris Unió óta, azzal összefüggésben, vagy általánosságban elő-előkerülő - egységes uniós munkanélküliségi biztosítási rendszer megvalósítása, egy uniós szintű munkanélküli biztosítási alap létrehozásával együtt. A Kohéziós Alapoknak pedig közvetlenül az uniós polgárokat kell támogatniuk, célzott, személyes emberi erőforrás beruházások révén.

Az egységes uniós munkanélküliségi biztosítási rendszer, s kapcsolódó munkanélküli ellátások gondolatával a spanyol szocialisták (PSOE) is szimpatizálnak, mi több, kormányzó erőként tagállami követelésként kommunikálják. Eszerint Spanyolország közös munkanélküliségi biztosítást szeretne, amely a tagállami rendszert kiegészítené, s védelmet jelentene a polgárok számára, ellensúlyozva a gazdasági ciklusokat.[12] A spanyol kormány sürgeti továbbá a nemek közötti egyenlőséget biztosító kötelező Uniós stratégiát, csakúgy, mint az ifjúsági munkanélküliség elleni használt közösségi eszközök megerősítését is.

Hazai földön, s a politikai paletta baloldalán maradva, az Európai Egyesült Államok hosszútávú célját zászlajára tűző, s joggal a „legeurópaibb” politikai pártnak számító Demokratikus Koalíció (DK) ugyancsak az európai minimálbér és minimál nyugdíj programjával kampányol, kiegészítve azt az európai családi pótlék gondolatával. Ezen új típusú kiadások forrását a multinacionális cégek megadóztatásával teremtenék elő.

Az európai politikai mezőny baloldaláról továbblépve röviden utalnunk szükséges a liberális demokratákra (ALDE), hiszen ők is foglalkoznak szociális kérdésekkel, különösen a munkaerőpiaci folyamatok nyelvezetét használva, kombinálva a jövedelem politika és az emberi erőforrás beruházások szükségességével.[13]

A Zöldek (The Greens) ugyancsak kampányolnak a munkahelyteremtés ígéretével, többnyire a zöldpolitikák által leépítendő környezetszennyező iparágak kompenzációjaként beígért környezetkímélő - pl. a repülőgép közlekedést vasútközlekedésre átterelő - beruházások, illetőleg más, innovatív fejlesztések perspektívájának felvillantásával. A szegénység felszámolása érdekében pedig a szociális célokat – konkrétan a Fenntartható Fejlesztési Célokat, SDG – a kereskedelemben érvényesítenék.[14]

A politikai paletta közepe tájt pozícionálható új francia „reneszánsz” erő, a köztársasági elnök által vezetett „En March” is erős szociális Európa mellett száll síkra. A bal és jobb oldali ötleteket kombináló célkitűzésük szerint, a konvergencia érdekében „minden dolgozó számára, kelettől nyugatig, északtól délig, elérhetővé kell tenni a szociális pajzsot, ami biztosítja, hogy ugyanazon a munkahelyen ugyanolyan díjazás érvényesül, és ország-specifikus minimális európai bért garantál[15].

Több új, alternatív politikai erő szintén támogatóan lép fel a szociális dimenzió megerősítése mellett. Ilyen pl. a francia sárgamellényes mozgalom, amely európai választási kampányában öt kérdésre fókuszál; vásárlóerő, nyugdíjak, migráció, szociális és fiskális igazságosság, szuverenitás[16], melyek közül három többé-kevésbé szociális témának tekinthető (bár egyik sem része a közösségi szociális vívmányoknak). Hazai példaként a fiatalabb politikai generációt képviselő Momentum Mozgalom említhető, amely az EU kohéziós támogatásokat kizárólag kórházakra, iskolákra és munkahelyekre szándékozza fordítani.[17]

A szociális Európa jelszavának láthatóan a jobb-közép konzervatív erők sem állhatnak ellen, érzékelvén, hogy „a szociális dimenzió motorjának újraindítása szükséges”, miként ezt az EPP pártcsaládhoz tartozó ír miniszterelnök leszögezte[18]. Ugyanakkor mind a kormányzó osztrák néppárt, mind a német kereszténydemokraták visszautasítják a „szociális unió” gondolatát, s helytelen, mi több utópisztikus megközelítésnek tartják az európai szintű szociális védelem, illetőleg minimálbér felvetését.[19]A szociális célok jegyében az Európai Néppárt (EPP), a Bizottság elnöki posztra jelölt képviselője, Manfred Weber révén nem különösebben innovatív módon, a következő időszak európai beruházásainak folyományaként ígér 5-7 millió új munkahelyet az európai fiataloknak.[20]

A szélsőjobb, illetőleg a populista erők eszköztárából sem hiányoznak a szociális ígéretek. A populista és euroszkeptikus olasz kormány gazdasági növekedést és a beruházásokat biztosító politikán túlmenően a szociális és területi egyenlőtlenségek csökkentését várja az EU-tól, retorikája szerint az Unió támogatottságának erősítése érdekében. [21] Az egyenlőtlenségek orvoslási módjában láthatóan pártcsaládon belül nem sikerült dűlőre jutni; míg a képviselőcsoport vezetője egy politikai vitában esztelen ötletnek tartotta a minimálbér felülről történő harmonizálását, illetőleg bérügyekben a nemzeti kompetencia feladását[22], addig a magyar szélső-jobboldali Jobbik Párt a minimálbéren túlmutatva az európai választási programjában nem csupán európai béreket követel, hanem egyenlő munkáért egyenlő bért, hogy „ugyanazért a munkáért egy magyar dolgozó ne német társa bérének töredékét keresse!”[23]

***

Összegzésként megállapítható, hogy az EP választási kampány végére a szociális Európa témáját egyetlen politikai erő sem kerülhette meg. Ötleteik, eszközeik, ígéreteik, mi több az azonos eszközök mögötti szándékaik is természetszerűen eltérőek lehetnek. Körvonalazódó trendként annyi röviden megkockáztatható, hogy míg öt évvel ezelőtt a választást a munkanélküliség, s különösen az ifjúsági munkanélküliség témája uralta, addig napjainkra inkább a bérezés, illetőleg az általános szociális biztonság kérdése került előtérbe. A 2014-es időszak kétszámjegyű munkanélküliségi adataihoz, s különösen az ifjúsági munkanélküliség horribilis, 20%-ot is meghaladó volumenéhez képest, napjaink relatíve kedvezőbb munkapiaci helyzetén túlmenően a bérkérdés különböző formájú exponálását a válság utáni növekedés sajátossága, az ún. „bér-nélküli növekedés”[24] jelensége is magyarázhatja. Megjegyezzük, hogy a felmerült ötletek jó része, mint pl. a tagállami sajátosságokhoz igazított minimálbér, avagy az általános munkanélküliségi biztosítás messze nem ismeretlen az európai intézmények, különösen a Parlament és a Bizottság előtt, sőt, a Szociális Pillér alapelveinek sem ellentétesek. Döntően a Tanács, pontosabban a tagállamok – köztük Magyarország – szociális elkötelezettségén és ambícióján fog múlni, hogy a leporolt, régi-új felvetésekből mennyi és mikor válik majd valóra.

A kézirat lezárva: 2019. május 21.

NAGY KATALIN

Hivatkozások:

[2] Hans Timmermans, az európai szocialista képviselőcsoport csúcsjelöltjének megfogalmazása. https://www.politico.eu/article/europe-new-political-players-election-2019-brussels/