A szakszervezetek együttműködéséről – szubjektíven

A SZAKSZERVEZETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL - SZUBJEKTÍVEN

2013. május elsején ott ültem egy kövön a Ligetben és tényleg örültem: összefognak a szakszervezetek végre. Annyiszor elmondták, amit józan ésszel mindenki tudott, hogy csak a mindenkori kormányoknak és a mindenkori munkáltatóknak jó a szakszervezeti szétdaraboltság, a sokfelé húzás. „Egyesült erővel!” – már az 1900-as években megfogalmazták eleink ezt az alaptételt.

2013. december 3. „Együttműködik a Munkástanácsok és az ÉSZT. A megállapodás célja a két konföderáció erejének egyesítése az átformálódó érdekegyeztetési rendszerben. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke, és Kuti László, az ÉSZT elnöke hétfőn az ÉSZT székhelyén stratégiai megállapodást írtak alá, amelyben az elkövetkezendő időszakra rögzítették a két szakszervezeti konföderáció együttműködésének feltételeit. A Munkástanácsok az együttműködés keretében vállalja, hogy az ÉSZT versenyszférához kötődő szakszervezeteit képviseli a VKF-en. A két szervezet ezentúl az erőteljesebb érdekérvényesítésért, álláspontjaikat összehangolva képviselik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetési Tanácsban. A közös szakmai javaslatok, programok kidolgozása mellett a nyomásgyakorlás eszközeiben is összefognak, melynek következtében a jövőben közös akcióikra, demonstrációikra is sor kerülhet.”

A 2013. december 6-án tartott kongresszuson elfogadott dokumentumok kifejezték három konföderáció – Autonómok Szakszervezeti Szövetsége, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma – közös akaratát az egyesülésre.

Elérhető közelségbe jutottak a közös fellépésekhez, az összefogáshoz – gondoltam. Azon nem is igazán tűnődtem, hogy a hatból miért „csak” hárman akarják az összefogást. Azon sem gondolkodtam, miért is telt el ennyi év halogatással, miért is nem valósult meg a „mátraházi gondolat”, miért is nem folytatódtak a „civil országjelentések”, amikor a hat szakszervezeti szövetség közösen dolgozott azon, hogy civil szemszögből világítsa át az országot.

Meghívást kaptam mindegyik konföderációtól a közös kongresszusra. Nem mindennapi érzés volt. Találkozni „régiekkel” és az új generációval, érzékelni azt a hangulatot, mely erőt, optimizmust tükrözött.

Tudtam, a neheze hátra van. Tudtam, hogy mennyire nem ment simán, amíg eljutottak a 2013. december 6-ához. Az ünnepi kongresszuson (nevezhető történelminek is) volt beszéd, ami nem igazán tetszett, de ez a lényegen nem változtatott, mert elfogadták az alapdokumentumot, a Nyilatkozatot. Ajánlom tanulmányozásra!

Emeljünk ki egy fontos mondatot: „A Magyar Szakszervezeti Szövetség vállalja a több mint másfél évszázados magyar szakszervezeti mozgalom örökségét……” – hiszen nem felejthető, hogy igen nehéz gazdasági és társadalmi körülmények közepette alakultak ki a mai értelemben vett ipari/munkaügyi kapcsolatok intézményei.

És még egy idézet: „A megmaradt és szolidaritásra épülő közösségek közül a legnagyobb a szakszervezeti mozgalom. Ezért nagy a felelősségünk, és ezzel együtt kötelességünk, hogy a társadalom immunrendszerét felélesszük, és ebben együttműködő társakat találjunk, a velünk azonos értékeket valló partnereket segítsük.”

Örültem, hogy az első sorban ott ültek a többi (értsd nem fúzióra lépő szakszervezetek) vezetői is, befutott a kormányoldal meghatározó tárgyalója, érzékeltetve az együttműködési készséget, az egyenlő partnerséget.

2013. december 13-án ünnepelte a Liga (Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája) fennállásának 25. évfordulóját. Az ünnepi megemlékezésen ott voltak a társkonföderációk vezetői, s az új szövetség első elnöke beszédet mondott.

Az ünnepi kongresszus munkával folytatódott, program elfogadás, vezetőség választás. Egyesek szerint ez már nem izgalmas része egy kongresszusnak, hiszen mindent ezerszer megvitattak. A több száz oldalas programot is, és ha a jelölő bizottság jól végezte munkáját, meglepetések nem lehetnek. Ebben sok igazság van, de egy külsőnek mégis csak izgalmas átélni a mások által lefutottnak minősítetteket. Megjegyzem, ugyanezt mondták a „fúziós” kongresszuson is néhányan.

Itt is találkoztam régiekkel, akikkel voltak közös munkáink, a felső szinten lévők egymás elleni csatái nem zavarták az együttgondolkodást. Voltak idők, amikor igen ádáz viták folytak arról, ki az igazi rendszerváltó, ki a még igazibb, ki a független, s ki a még függetlenebb. Aztán néhányunk közös munkája ott volt FES-kiadványokban, a civil országjelentésben. Most nem akartam azokra gondolni, akik számukra kedves és nem kedves szakszervezetekre osztották a konföderációkat, sem azokra, akik egyik vagy másik oldalról árulóznak. Akik nem tudják elfogadni az okos kompromisszumokat, a megbékélés legkisebb gesztusát is árulásnak tartják, elfelejtve a fogyó szakszervezeti taglétszámot.

Találkoztam ifjú arcokkal, olyanokkal is, akiknek nemrégiben a másfél százados magyar szakszervezeti múltról beszélhettem. A gyökereink nélkül nem tud jövő épülni, ezt nem felejthetjük. Például Forgács Pali bácsi, aki alapító atyaként, régi szakiként pontosan tudta, merre kell lépni, hogy megújuljanak szakszervezetek, nem felejtve gyökereiket. Sorolhatnék még neveket, akik a Liga születésénél, még inkább a TDDSZ születésénél bábáskodtak.

Nem tudom, hányan olvasták el a Liga programot (ez is javasolt elolvasásra!) Itt nincs lehetőség hosszas elemzésre, ezért csak egy momentumot említenék: a képzés szerepének fontosságát (mely benne van az MSZSZ Nyilatkozatban is). Következzék két rövid idézet, mely összekötheti a különböző utakat választókat:

„A LIGA egyben kinyilvánítja, minden olyan konföderációval kész az eddigieknél szorosabb együttműködésre, mellyel egyeztethetők a közös érdekek és értékek.”

„Fellép a szakszervezetek közötti együttműködés erősítéséért a szolidaritás és az egyenjogúság elve alapján.”

Mondanom sem kell, széles skálán mozognak a vélemények a megállapodásról, de szerintem ne ezzel foglalkozzunk. A lényeg az együttműködés, ami ráébresztette a „kicsiket”, hogy munkavállalóikért csak közös fellépéssel lehet cselekedni.

A jövő szempontjából számomra mégis a fiatal szakszervezetisek példája a legbiztatóbb. 2013. május 5-én a hat konföderáció ifjúsági tagozata együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodásban leszögezték: a jövőben rendszeressé teszik az egymással való párbeszédet és egyeztetést, és szükség esetén közösen lépnek fel a fiatalok érdekében. Érdemes tevékenységüket figyelemmel kísérni, ami csak akkor lehet sikeres, ha az előttük haladókkal együtt lépnek.

___________________________________

Lux Judit főiskolai tanár, Zsigmond Király Főiskola.