A sikeres karrier - legyünk rokonszenvesek!

Részlet a folyóirat 2014/6. számában megjelent "A sikeres karrier (II. rész) Az alkalmazhatóság tényezői" című írásból:

Legyünk szívélyesek, rokonszenvesek, kedveltek!

A jobb alkalmazhatóság egyik kulcsjellemzője a kedveltség, amely a szívélyességből, a rokonszenvességből és a színességből fakad. A „jó munkaerőnek” számító, de kellemetlen, makacs, unalmas, színtelen, nehéz természetű munkatársak alkalmazhatósága jóval elmarad azokétól, akikre az előbb felsoroltak jellemzők.

A vezetők ritkán vallják be, de ha előléptetés, vagy megtartás ügyében választaniuk kell egy unalmas, jó munkát végző és egy rokonszenvesebb, színesebb, de átlagos teljesítményt nyújtó munkatárs között, rendszerint az utóbbi mellett döntenek. Mielőtt felhördülnénk a kivételezés gyanúja miatt, vegyük észre, hogy a kedvelhetőbb munkavállalók iránti vonzódás nem feltétlenül van kontraproduktív hatással a szervezetre. A rokonszenves munkatársak pozitív hatással vannak másokra, a munkatársak és vezetőik kedvelik jelenlétüket, kedvező jelenlétük a csapat erkölcsiségére és fontosak a jó csapatszellem fenntartásában, ami végső soron az üzleti teljesítményt is javíthatja.

Nem egyszerű elérni, hogy kedveltek legyünk a rólunk döntést hozó vezető szemében, még, ha el is fogadjuk azt a tényt, hogy karrierünk alakulásában ez különlegesen fontos szerepet játszik. Ennek két oka van: egyrészt az alkalmazotti elkötelezettség-vizsgálatok azt mutatják, hogy vezetésük gyakran alkalmatlan vezetői feladatok ellátására, nem utolsó sorban azért, mert a vezetők jó részét törtetőnek, érzéketlennek, elviselhetetlennek látják. Mindez különösen nehézzé teszi, hogy rokonszenvesnek mutatkozzanak irányukban. A másik ok az, hogy mindenkinek, (nem csak a vezetőknek) van „sötét oldala”, ami természetes tendenciaként személyközi konfliktusokat kreál és rombolja a szociális kapcsolatokat. Ez a tendencia különösen feszültség alatt tör felszínre.

Mi a munkahelyi feszültség és a stressz legnagyobb forrása? A „szörnyű” vezető! Szükségünk van mindezért nagy adag önkontrollra, hogy elfedjük spontán érzéseinket és valódi vélekedésünket vezetőnk iránt annak érdekében, hogy rokonszenvesek legyünk számára. („A szívélyesség: több szeretetet mutatni azok iránt, akik ezt igazán kiérdemelnék” – írja egy francia moralista.)

Ha valóban sikeres karriert akarunk elérni, dolgoznunk kell azon, hogyan legyünk szívélyesek, kedvelhetők munkahelyi környezetünkben. Próbáljunk figyelmesek, barátságosak, törődők lenni, fedjük el „sötét oldali” tendenciáinkat munkatársaink és különösen vezetőink előtt. Az arrogancia, mint tudjuk, soha nem fizetődik ki, míg a szívélyesség igen, még ha az gyakran sok időt is vesz igénybe.

Narcisztikus társadalmunkban számosan mutatnak extrém magas karrier-törekvéseket (karrier-konfidenciát), amelyek nem párosulnak a munkára való készséggel, vagy képességekkel, tehetséggel, kompetenciákkal. Ez a kettősség eredményezi, hogy sokan így válnak nehezen vezethetővé, arrogánssá, csalódottá és keserűvé a világ iránt. Különösen jellemző ez az ún. Y generációra (az 1980-1990-es években születettekre), akik hajlamosak jelentősen túlbecsülni karrier-potenciáljukat, s ez kezelhetetlen, irrealisztikus várakozásokhoz, majd súlyos csalódásokhoz vezet.

Nem szükséges fejlesztenünk karrier-önbizalmunkat (konfidenciánkat). Az alacsonyabb konfidencia szint ugyanis előnyös abban, hogy fejlessze az alkalmazhatóság (employability) három kulcsdimenzióját: ösztönöz arra, hogy legyünk kompetensebbek, motivál a kemény munkára, felkészülésre (kompenzálva az általunk érzékelt kompetenciahiányokat), minimalizálja annak valószínűségét, hogy nagyképűen, fontoskodón, barátságtalanul és ellenszenvesen nyilvánuljunk meg munkahelyi környezetünkben.

Lapszám: 
2014/6