Növekedés és munkahelyteremtés - teljesebb foglalkoztatottság

A Pénzügyi Szemle 2015. évi 2. számában jelent meg Martus Bettina „Növekedjünk vagy foglalkoztassunk? (Az amerikai gazdaság növekedési problémája)” című tanulmánya[1], amely főbb megállapításait a következőkben mutatjuk be.

A szerző kiindulópontja, hogy a 2008-as válság komoly problémákat hozott felszínre számos országban, amely alapjában véve megrengette az Amerikai Egyesült Államok gazdaságát is. Az USA-ban a válságkezelés során a GDP növekedésnek indult, 2011-ben 1,6 százalék volt a növekedés, 2012-ben pedig 2,3 százalék. Az 1982-2007-re illesztett trend adatai szerint 2012-ben a foglalkoztatási rátának a 74 százalékot kellett volna megközelítenie, amely értéket 1999-ben már meghaladta, 2012-ben azonban nagyon távol állt ettől az értéktől, 67 százalék volt. Még drasztikusabb képet mutat a hosszú távú munkanélküliség. 2000-ben csupán a munkanélküliek 6 százaléka volt ebbe a kategóriába sorolható, viszont 2006-ban ez az arány már elérte a 10 százalékot, 2012-ben pedig a 29 százalékot. 2013 decemberétől 2014 márciusáig a foglalkoztatási eredmény lényegében véve továbbra sem javult. A tanulmány vizsgálja, hogy a foglalkoztatottsági ráta ilyen szintű visszaesése milyen tényezőknek tudható be.

A munkahelyteremtés nélküli növekedést számos tényező előidézheti. A kutató a feldolgozott szakirodalom alapján a jelenséget alakító okok rendszerezéséhez két csoportot alakított ki, ezek a munkaszervezéssel összefüggő, illetve a strukturális változásokhoz kapcsolt jelenségek, amelyek között azonban nem lehet éles határt szabni és a tényezők között vannak átfedések.

A munkaszervezéssel összefüggő okok között sorolja fel a „just in time” rendszerek[2] kialakulását, a vállalati munkaerő-keresés (toborzási és betanítási idő) lerövidülését, a vállalatokat terhelő szociális transzferek jelentős mértékét, a szociális védőháló gyengeségét (amely viszont egyúttal erős ösztönzést ad a munkába állás eléréséhez), a foglalkoztatottak foglalkoztatási periódusának megnövekedését, az erőteljes munkahelyi bizonytalanságot, a gyors technológiai váltások miatti „skills mismatch”[3] jelenséget, a gépberuházások előnyben részesítését az élőmunka, illetve az átképzés helyett. Kialakulhat az úgynevezett munkahelynélküli szervezet. További kiemelhető jelentősebb tényező – az oktatásban eltöltött idő meghosszabbodása miatt – a munkaerőpiacra lépés időpontjában a kereslet és kínálat különbözése, valamint a vállalatok elmozdulása a személyalapú bérmeghatározás felé, ezzel összefüggésben a kialakuló magas bérkülönbségek.

A strukturális folyamatokkal összefüggő tényezők közé egyes makrogazdasági és gazdaságpolitikai tényezőket sorol. Ilyen például a munkaerő mozgásával nem követett szektorális változások, a foglalkoztatottakra kedvezőtlen hatású hatékonyságjavító technológiai változások, az üzleti ciklusváltás esetleges lemaradása a szektorális és/vagy a technológiai, innovációs változásoktól, az outsourcing, a munkahelyek exportja[4], a régiók közötti egyenlőtlenségek, a nem megfelelő erőforrás-allokáció miatti egyfajta dualitás kialakulása, a munka exportja[5], a monetáris és a fiskális döntések, továbbá a gazdaságot és a politikát övező bizonytalanságok.

Az összegzés szerint a munkahelyteremtés nélküli növekedés vizsgálata alapján érzékelhető, hogy a mikroszintű folyamatok sok esetben odavezetnek, hogy a cég profitjának növelése érdekében olyan innovációk létrehozásába fektet be a vállalkozás, ami sokszor ellentétes a gazdaság foglalkoztatáspolitikai céljaival. Felmerül a kérdés: ha ezek a mikroszintű folyamatok képesek a gazdasági növekedést elősegíteni − amely olyan fontos a legtöbb ország számára −, akkor ez járhat-e a teljes foglalkoztatás elérésével? Fel kell-e adnunk az egyik célt a másik megvalósításáért, vagy tudjuk-e együtt kezelni őket? Egyáltalán szükségünk van-e a teljes foglalkoztatás elérésére, és ha nem, milyen eszközt kínálhatunk, amely a foglalkoztatás nélkül is biztosítja az aktív korú népesség megélhetését/fogyasztását?

---

Martin Feldstein közgazdász (Harvard University, Amerikai Egyesült Államok) 2015. június 29-én „What is Full Employment?” címmel publikált egy figyelemre méltó szakmai jegyzetet[6] a teljes foglalkoztatottsággal kapcsolatban.

A professzor kiindulópontja szerint egy lényeges szempontból az amerikai gazdaságot jelenleg teljes foglalkoztatottság jellemzi. A viszonylag feszes munkaerőpiac azt okozza, hogy egyre gyorsabban emelkednek a bérek, miután a munkaadóknak többet kell fizetniük, hogy megfelelő munkaerőt találjanak és megtartsák azt. Ez lényeges következményt jelent a politikai döntéshozók, és nem csak a FED, azaz az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő központi bank számára. A FED szempontjából teljes foglalkoztatottság áll fenn abban az értelemben, hogy az igen laza monetáris politika már nem tudja a foglalkoztatás folyamatos emelkedését biztosítani.

Természetesen vannak más definíciói a teljes foglalkoztatottságnak. Néhányan azt mondják, hogy nincs teljes foglalkoztatottság az USA-ban, miután 8,7 millió ember – a foglalkoztatottak mintegy 6 százaléka – keres munkát. Emellett rajtuk kívül még további több millió olyan emberről is tudunk, aki szeretne dolgozni, de nem keres aktívan munkát, mert azt hiszi, hogy számukra nincsen megszerezhető állás. További 6,7 millió ember részmunkaidőben dolgozik, a mostani helyzethez képest azonban heti több órát szeretne dolgozni.

Magas a munkanélküliség aránya a 25-54 év közötti férfiak körében, akik már túl idősek ahhoz, hogy iskolába járjanak, de túl fiatalok ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak. A piaci igényeknek megfelelő oktatással és képzéssel lehetne körükben a foglalkoztatottság arányát növelni.

A 65 éven felüli férfiak és nők többsége már nyugdíjas. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nyugdíjba vonulás, illetve a kisebb óraszámban történő további dolgozás között annak alapján döntenek, hogy mennyit tudnak keresni. Sok idősebb munkavállaló esetében nem az a kérdés, hogy dolgozzon-e, hanem hogy mennyit. Abban az értelemben a teljes foglalkoztatottság mértékénél alacsonyabb szintű a foglalkoztatottak aránya, hogy a társadalombiztosítási járulékok az idősebb munkavállalókat az irányba terelik, hogy kevesebb órát dolgozzanak, mint amennyit amúgy tudnának.

A minimálbérre vonatkozó szabályozás csökkenti a munkaadók hajlandóságát arra, hogy alacsonyan képzett munkavállalókat alkalmazzanak. Ahogy emelkedett a minimálbér mértéke, úgy erősödtek az ösztönzők a munkaadók számára, hogy új gépeket, eszközöket szerezzenek be, vagy képzettebb munkavállalókat vegyenek fel.

A foglalkoztatás növelhető, a munkanélküliség csökkenthető lenne azzal, ha felszámolnák a munkahelyteremtés előtt álló akadályokat, és csökkentenék a marginális adókulcsokat. Ezzel szemben az elnyújtott laza monetáris vagy az expanzív költségvetési politikával növelt kereslet valószínűleg az infláció növekedését, és nem a foglalkoztatottság szintjének emelkedését fogja okozni.

________________________

[2] A „karcsúsított termelés”, azaz az éppen időben termelés elve, japán módszer.

[3] A munkavállalók nem olyan képességekkel/készségekkel rendelkeznek, mint amilyet a munkáltatók elvárnak.

[4] Amikor a vállalkozás külföldre telepszik, így a vállalkozáson belül keletkező munkahelyeket nem az adott gazdaság aktív lakossága töltheti be, hanem a fogadó ország munkavállalói.

[5] Amikor a gazdaság teret enged az olcsóbb, külföldi termékek számára is.

Rovat: 
Chronica Laboris
Lapszám: 
2015/6