Modern hűbériség vagy kölcsönös kiszolgáltatottság? Vezető állásúak munkaviszonyának szabályozása

 A versenyszféra felső vezetőinek munkaviszonyára vonatkozó sajátos szabályozás indokairól és gyakorlatáról Lőrincz György munkajogásszal beszélgettünk. (Részletek az interjúból.) 

– Milyen lényeges pontokban tér el a Munka Törvénykönyvében a vezető állásúak munkaviszonyának szabályozása a többi alkalmazottétól?

– A vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályozás az általánostól főként abban tér el, hogy míg az MT – védelmi funkciójából adódóan – az alkalmazottakra kötelező szabályokat tartalmaz, és ezektől elérést csak a munkavállaló javára enged meg, addig a vezető állásúaknál a munkavállaló hátrányára is lehetőség van az eltérésre. Itt a felek között közel teljes szerződéses szabadság érvényesül. Mindez alapesetben a cég első számú vezetőjére és helyettesére vonatkozik. Ezen túlmenően eddig lehetőség volt arra, hogy a tulajdonos egyoldalú intézkedéssel más, kiemelkedően fontos munkaköröket is ebbe a kategóriába sorolhatott át. Ez a lehetőség továbbra is fennmarad, de korrektebb új szabály, ami bizonyos korlátozást jelent, de egyúttal a felek szerződéses szabadságát növeli, hogy az átminősítésre csak megállapodással nyílik lehetőség. Méghozzá abban az esetben, ha a vezető alapbére a mindenkori minimálbér hétszeresét eléri vagy meghaladja, ami magasabb vezetők esetében azért nem olyan ritka.

– Mi indokolja a kiemelt vezetők munkaviszonyának eltérő szabályozását?

– Erre kicsit hosszabban tudok válaszolni, ugyanis rendkívül heterogén csoportról beszélhetünk. Ide tartoznak a kisvállalkozások, ahol a vezetői és a tulajdonosi funkciók egybemosódnak. A másik véglet a nagyvállalat. Itt a tulajdonos irányító szerepe majdnem teljesen eltűnik – erről sokan írtak már „menedzserkapitalizmust” vizionálva. A kisrészvényesnek általában sem elegendő információja, sem szakértelme nincs ahhoz, hogy érdemben bele tudjon szólni az adott cég irányításába. Itt a menedzser lényegében tulajdonosi döntéseket hoz, és elég arra figyelnie, hogy a részvények értéke folyamatosan emelkedjen.

A kettő között van a középvállalkozás vezetője. Persze e kategórián belül is igen vegyes a kép, hiszen itt is megtalálhatók az önállóan, kvázi tulajdonosként működő menedzserek, de – főleg a külföldi tulajdonú cégeknél – az olyan vezetők is, akik döntési szabadságát a tulajdonosok már nagyon komoly fékek beépítésével korlátozzák és sokszor konkrét utasításokat adnak elvárva ezek maximális végrehajtását. Ebben a heterogén körben a jogalkotó – szerintem bölcsen – nem valamelyik önkényesen kiválasztott modellre építette a szabályozást, hanem a felekre bízta, hogy milyen jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg.

– Ügyvédi gyakorlata során szerzett tapasztalatokat arról, hogy a tulajdonosok arányosan élnek-e a szabályozás adta lehetőségekkel vagy gyakori az, amit nagyon visszafogottan a „túlzott lojalitás elvárásaként” fogalmazott meg?

– Természetesen hallottam ilyen eseteket, de mindig csak az egyik fél előadásában. Mivel ilyenkor a jogorvoslat nem sok eséllyel kecsegtet, hiszen a menedzsernek kellene bebizonyítania a rendeltetésellenes joggyakorlást, ami azért a lehetetlenséggel határos, pereskedésre, ahol a másik fél álláspontja is megismerhető, nem szokott sor kerülni. Ezért én mindig óvatosan kezelem ezeket a legtöbbször szubjektíven előadott történeteket.

 

 

Lapszám: 
2014/2