Megújulásra kényszeríti a válság a szakszervezeteket?

Megújulásra kényszeríti a válság a szakszervezeteket? 

„Magyarországon ma szakszervezeti válság van”- mondta az azóta elhunyt kiváló kutató Thoma László. Vajon az egész gazdaságot megrázó recesszió elegendő kihívást jelent-e ahhoz, hogy a szakszervezetek megújítsák tevékenységüket? Borbély Szilvia tudományos kutatót, Dura László kutatót, a konföderációk közös honlapjának szerkesztőjét, Kordás Lászlót a Társadalmi Párbeszéd Központ vezetőjét és Neumann László tudományos kutatót invitálta egy kávéra a rovatvezető, hogy elmondják ezzel kapcsolatos gondolataikat.

 Lux Judit: Engedjétek meg, hogy egy személyes élménnyel indítsam a beszélgetést. A Friedrich Ebert Alapítvány 2008 végén kiadta „A magyarországi szakszervezetek történetéből” című könyvemet. A könyvbemutató végül is a szakszervezeti mozgalom alapkérdéseit feszegető beszélgetéssé alakult, ahol az egyik szakszervezeti vezető azt mondta többek között, hogy „újra paradigmaváltásra van szükség a szakszervezetekben.” Mindig voltak új kihívások, kellettek új válaszok. Most valami egészen újszerű, soha nem látott helyzetbe kerültünk?

Kordás László: Ha áttekintjük a szakszervezetek több, mint száz éves történetét, nyugodtan kimondhatjuk: a gazdasági és társadalmi változásokra sokszor „paradigmaváltással” válaszoltak a szakszervezetek. Mert másképpen kellett politizálni az 1900-as évek elején, másképpen Trianon után, vagy a világháborúk idején. Gazdasági és erkölcsi válság, bizalomvesztés van, volt, sokszor kellett ezekre a kihívásokra választ adniuk a szakszervezeteknek. Ez történik napjainkban is, és bár a kérdések lehetnek ugyanazok, mint száz éve vagy tíz éve, a válaszok mindig mások. Hiszen ha mások a körülmények, ha más a környezet, akkor más válaszok jelenthetnek megoldást. Ahogy már oly sokszor megtörtént, újra meg kell tanulnunk „igazodni” a felmerülő kihívásokhoz.

Borbély Szilvia: A Szakinfóban[1] ment egy sorozat, amelynek az volt a címe: Mit üzen a múlt? Azt a közhelynek tűnő megállapítást kell tennünk, hogy nincs új a nap alatt. Változott a foglalkoztatás szerkezete a 19. század fordulóján, és a szakszervezetek szakmai tanfolyamokat szerveztek, nyelvtanfolyamokat, pedig nem volt székházuk… Az I. világháború utolsó éveiben kidolgozták a „átmenet gazdaságát”, amit aztán a II. világháború befejezése után elővettek. Bedolgoztak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet létrehozásába, létminimum-számításokat végeztek. Napjaink „rákényszerítik” a szakszervezeteket, hogy mind átfogóbban tekintsék a körülöttük lévő világot, hogy fordítsanak minél több energiát a képzésre, legyenek olyan felkészültek, hogy valódi partnerei lehessenek a munkáltatóknak.

Neumann László: Nagy munkanélküliség idején önként vállalták a részmunkaidőt, mondhatjuk mai kifejezéssel, hogy a többi munkás társuk is dolgozhasson. Olvasom, hogy az egyik gyárban egy szakszervezet nem támogatja a rövidített munkaidőt, mert kevesebb bért kapnak. Mennyit beszéltünk a rugalmas munkaidőről, a munkahely biztonságról, az EU-s irányelvekről. Aztán jöttek a hétköznapok, és nem tudunk túllépni a hagyományos elemeken gondolkodásunkban. Ha paradigmaváltást akarunk a szemléletünk átalakítása végett kellene tenni többet. Ezért is pártolom a Liga Szakszervezetek egymásra épülő oktatását. Elméleti ismereteket, hétköznapi nyelven megfogalmazva kellene továbbadni.

Lux Judit: Bármiről is beszélünk az oktatás kerül előtérbe. A szakszervezetek közös „iskolát” működtethetnének, hiszen az alapokban meg lehetne egyezni, segíthetné a közös gondolkodást, a közös fellépést a jól képzett érvekkel felvértezett tisztségviselői csapat.

Dura László: Fontosnak tartom a szakszervezetek közös honlapját. Aki a www.konfoderaciok.hu-n keresztül informálódik, nem hiszem, hogy kihagyná a böngészést a szövetségek között. Vagyunk itt néhányan, akik anno együtt dolgoztunk a szakszervezetek kutatóintézetében, becenevén a SZEKI-ben. Azon ma már nem érdemes keseregni, hogy kár volt a megszüntetése, de azon igencsak érdemes volna tűnődni, hogy kellene a szakszervezeteknek egy kutatóhely, ahol olyan háttéranyagok készülnek, sajátos létminimum számítások, adatbázisok stb., ami segíthetné a kollektív tárgyalásokat. Tudományos megalapozottság nélkül nem lehet tárgyalni, egyenrangú partnernek lenni.

Neumann László: Ez sarkalatos pontja a szakszervezeti munkának, és van tennivaló bőven. Ha valaki elemezgeti a SZMM honlapján a kollektív szerződéseket, az számos tanulsággal szolgálhat. A kollektív szerződés értéke nem hangsúlyozható elégszer, mintha elfeledkeznénk róla. Létrejöttek az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB-k). Született-e több ágazati kollektív szerződés? Miért nem érzik át jobban a felelősségüket a szereplők? Kihasználták-e az ÁPB-k adta lehetőségeket? Vették-e azokat a jelzéseket, amelyeket évek óta próbálunk közvetíteni: a csökkenő taglétszámról, a kiüresedő kollektív szerződésekről, a változó munkaügyi kapcsolatokról? Ha paradigmaváltást hiányolunk, akkor az együttgondolkodásra, a távlatosabb szemléletre hívom fel a figyelmet. 

Kordás László: A rendszerben, stratégiában való gondolkodást alapvető követelménynek tartom, mind azok mellett, amelyek fentebb elhangzottak. Nem rövid távú érdekek mentén, hanem közép- és hosszú távon kell kimondanunk az alapvetéseket, amelyek nem egyes elemek egymás mellé helyezését jelentik. Olyan értékek mentén való gondolkodást és cselekvést jelentenek, amelyek a szakszervezeteket megkerülhetetlenné teszik. Érvelhetnek a szkeptikusok úgy, hogy nincs szükség szakszervezetekre, ebben a változó világban betarthatatlan kollektív szerződésekre.  Én mégis azt mondom, meg kell őriznünk a párbeszéd intézményeit, mert így tudjuk erősíteni a társadalmi-gazdasági változások közepette a munkavállalók, szakszervezetek érdekérvényesítő munkáját. A munkabéke értéke a mai nehéz körülmények között kiemelten fontos a munkáltatóknak, a kormányoknak és a szakszervezeteknek egyaránt.

Borbély Szilvia: Azt gondolom, számos lehetőséget nem használnak ki a szakszervezetek. Tagok aktív bevonása a prioritások meghatározásába és a stratégia készítésébe (pl. megyelátogatások tapasztalatainak rendszerezése, ennek felhasználása a stratégiakészítésnél) és később a megvalósításba. A prioritásokat az eseményeknek és a valóságnak megfelelően folyamatosan felül kell vizsgálni. Nem kívánok nosztalgiázni, de volt olyan időszak, amikor a hat szakszervezeti szövetség közösen dolgozott ki „Civil országjelentést”, és próbált megoldási javaslatokat is adni. Járták az országot, valódi viták voltak. Nagyon bízom abban, hogy a „bérbarométer”, mely közös munkánk, tovább folytatódik, és nemcsak jelzést ad, hanem komoly figyelmeztetést, hogy elengedhetetlen  lépések megtételére van szükség a női és a férfi munka közti egyenlőtlenségek korrigálásában.

Dura László: És hol van a tagság? Miért nem tartunk tagtoborzást? Miért nem „szerveznek”, toboroznak tagságot a fiatalok, elsősorban önmaguknak, kortársaik köréből? Nem ósdi módszer az sem, ha az újonnan belépőnek, akárhány fős cégről is legyen szó, elmondja valaki mire való a szakszervezet. Egyik érv lehet, néhány kézzelfogható juttatás, vagy éppen a most beindított „JOGPONT Hálózat”[2]. Csak úgy lehet javítani a szakszervezetek nem túl fényes megítélésén, ha a kisközösségekben tudják, mi az.

Neumann László: Nem ártana odafigyelnünk olyan jelenségekre, mint például ami az USA-ban zajlik, melynek szakszervezeteiről azért elég keveset tudunk. Ott újra felfedezik a közösségek erejét, szerepét. A „szervezkedő” modell szerint működő szakszervezet valódi mozgalom. A szakszervezet közösségi szintér lehetne nálunk is, a sokszor szunnyadó szolidaritást felszínre hozhatná, mely valódi erő lehetne a szakszervezetekben, munkavállalói közösségekben.

Kordás László: A hazai ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB-k) működése jelzése annak, hogy vannak erősödő érdekvédelmet ellátó szakszervezetek. Ma már az ÁPB-k beágyazottsága a hazai érdekegyeztetés rendszerébe megkérdőjelezhetetlen. Szerepük a hazai és az EU-szintű szakpolitikákban pozitív. Tény azonban, hogy kevés a kiterjesztett ágazati kollektív szerződések száma, ennek okait érdemes volna mélyebben elemezni, az összes szereplő bevonásával. Az ÁPB-k és a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közös intézményben való, ugyanakkor önálló működése olyan együttműködést eredményezhet a jövőben, amely nagyban elősegíti nemcsak az ágazati kollektív szerződések létrejöttét, kiterjesztését, hanem a konfliktusok megelőzését, illetve a kialakult konfliktusok feloldását az adott intézmény keretei között.

Dura László: Nem lehet figyelmen kívül hagyni a nyilvánosság erejét, szerepét. Ahogy figyelem, a belső kommunikációban, legalábbis a szakszervezeti lapok külső formájában, van elmozdulás, formálódnak, korszerűsödnek a szakszervezeti honlapok. De ez nem elég! Nem elég csak akkor hallani a szakszervezetekről, ha sztrájk van, de az is csak akkor érdekes, ha ugyanannál a munkáltatónál nem egységesek a szakszervezetek, vagyis van egy kis botrány a láthatáron. Elgondolkodtató számomra, ahogy a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság 2008.decemberi megállapodásáról a média hírt adott. A köztisztviselő és a közalkalmazott fogalmak összekeverése szinte mindennapos volt. Nem szólva azokról a sugallatokról, hogy a közszférában dolgozók többszázezer forintos fizetéssel lébecolnak. Az ingerküszöböt már nem lépte át, hogy százezer forint körüli  besorolással dolgozik az életét kockáztató mentős,  az ápoló, vagy az egésznap a kisablaknál ülő önkormányzati ügyfélszolgálatos közalkalmazott, és még sorolhatnám.  Ez szakismeret, s hozzáállás dolga.  Van mit  tennünk,  annak, akik a nyilvánossággal foglalkozunk.

Kordás László: A TÁMOP 2.5.2 „A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerősítése, közös kezdeményezések támogatása” című projekt lehetőséget biztosít a szociális partnereknek, hogy széles nyilvánosság előtt tudják elmondani, mik a céljaik, milyen lehetőségeik, eszközeik vannak a rendezett munkaügyi kapcsolatok eléréséhez.

Lux Judit:„Egyesült erővel!” – fogalmazták meg a XX. század elején a szakszervezetek, sokszínűek voltak, nem adták fel szakmai, ágazati identitásukat, de ha a körülmények úgy kívánták, s ez szinte mindig így volt, közösen gondolkodtak, majd a közösen kialakított célért közösen léptek fel. Milyenek legyenek a szakszervezetek? Demokratikusak, átláthatóak, elkötelezettek, szolidárisak és nyitottak a külv


[1] MSZOSZ havi folyóirata, jelenleg „MSZOSZ Infó” címmel jelenik meg. (a szerk.)

[2] Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában ingyenes jogi segítség a munka világában. (a szerk.)

Lapszám: 
2009/2