A legutóbbi három évtized hazai felnőttképzése: egyre inkább a szakpolitikák fókuszában

Az írás esszé-jelleggel arra vállalkozik, hogy visszaemlékezve az elmúlt három évtized hazai felnőttképzési történetére, a sajátos szerzői élettörténet és tapasztalat ismeretében azokról a szakmai összefüggésekről adjon rövid áttekintést, melyek feltételezhetően hatással voltak és vannak az adott témakörre. A hat tétel, röviden pontokba foglalva, a tömeges munkanélküliség drámai hatásától kezdődő új típusú felnőttkori tanulás formálódásának időszakától, az oktatás és munkaügy váltakozó meghatározóin át, az elmúlt évtized kétségtelenül felgyorsult változásainak elemzéséig tekinti át, bár csak vázlatosan a hazai felnőttképzés fejlődését. A műfaj jellege és a rövid terjedelem miatt a szakirodalmi hivatkozások és részletesebb adatok egy jóval terjedelmesebb tanulmányba illenének, itt és most a változások elemzésével kapcsolatos, részben koncepcionális gondolatok felvetésére vállalkozott az írás. A kritikai észrevételek ellenére a szerző szándéka felhívni a figyelmet arra, hogy a felnőttek tanulása és képzése több szakpolitika fókuszában áll, s racionális módon igényli a komplex mérlegelést és cselekvést a sikeres jövő érdekében.

PDF