Időcsapdában az oktatáspolitika

Időcsapdában az oktatáspolitika

Manapság az emberi-erőforrás gazdálkodás területén talán a legtöbb vita az oktatási rendszer körül zajlik. Szinte minden ágazatában a szakképzéstől a felsőszintű képzésig szenvedélyes szakmai vélemények csapnak össze, és mindez nem nélkülözi a politikai felhangokat sem. (A cikk 2007 februárjában született - a szerk.)

 Természetesen a viták nem újkeletűek, az oktatáspolitika mindig kiemelt társadalmi figyelmet élvezett és a gazdaság szereplői is fontosnak tartották megfogalmazni a vele szemben támasztott követelményeket. A különböző nézőpontokat – többek között – azért sem sikerült soha tökéletesen összehangolni, mert a vitázó felek nem tudták kezelni a különböző időtávok problémáját. Az oktatási kibocsátással elégedetlen munkaadók vagy a diplomások munkanélkülisége miatt aggódók rövid távon szemlélik a kereslet és a kínálat eltérését. Pedig az oktatás méretezését, szerkezetét és a tartalmát csak a hosszú távon előre jelzett folyamatokból lehet levezetni. Bármilyen változás érvényesítése az oktatási rendszerben minimálisan évtizedes munkát igényel, és hatása akár a gazdaságra, akár a társadalomra még ennél is hosszabb távon válik észrevehetővé. Ez persze elfedi a tévedéseket is, hiszen a téves koncepciók nem azonnal és nem nyilvánvalóan bosszulják meg magukat, viszont amikor a napnál is világosabbá válnak, akkor már késő, újabb évtizedeket vesz igénybe a korrekció.  

 A hosszú távú munkaerő-prognózisok készítői nincsenek könnyű helyzetben. Gondoljunk csak bele: a nyolcvanas évek közepén ki tudta volna megjósolni, hogy napjainkban – tehát mintegy 20 év múlva – a betanított munkára alapozó multik lesznek a legerősebb gazdasági szektor, hogy lényegesen csökken az átlagos vállalati méretnagyság, hogy a feldolgozó iparral szemben a szolgáltató szektor dominálni fog és így tovább. Pedig az akkor az iskolapadból kikerülők ma még „csak” pályájuk közepén járnak, gyökeresen más feltételezések alapján képzett generációk adják a munkaerő-állomány gerincét.

 Az oktatási rendszer alakítói éppen ezért igyekeznek minél általánosabb, konvertálhatóbb ismeretekkel rendelkező kibocsátást megtervezni, a gazdaság viszont elégedetlen ezzel, azonnal 100 százalékos teljesítménnyel munkába álló fiatalokat igényel.  Ha nem sikerül összehangolni a perspektivikus szemléletet a mindig nagyon konkrétan megfogalmazott napi igényekkel, a feszültség érzete állandósul, és ez – mint utaltam rá – egy kiemelt társadalmi, politikai figyelmet „élvező” témakörben komoly melléfogások forrása lehet.

Lapszám: 
2007/2