A gazdaság sérülékenysége és a kiesett oktatási tevékenység társadalmi hatásai

2020 / október

Az MKT Munkaügyi Szakosztályának szeptember 10-i videokonferenciája nagyon színvonalas módon több olyan gondolatot felvetett, amelyet érdemes tovább gondolni. Ezek közül kettőre hívnám fel a figyelmet:

1. Magyarország sérülékenységére a nemzetközi ellátási láncban elfoglalt sajátos helyzete miatt, illetve
2. a koronavírus miatt kiesett oktatási tevékenység társadalmi kihatásai.

Már a 2009-es pénzügyi világválság idején megmutatkozott, hogy a magyar gazdaság gyártás centrikus struktúrája minden nemzetközi megrázkódtatás esetén azonnal foglalkoztatási problémát okozhat. Az idegenforgalomnak való kitettség okán ez a kiszolgáltatottság még nőtt is. Újra felvetődött a kérdés, hogy miként lehetne javítani a helyzetünket a nemzetközi ellátási láncokban, illetve miképpen tudnánk a munkaerő alkalmazkodó képességét ilyen nem várt megrázkódtatások esetére növelni. Nagy a veszélye azonban annak, hogy a helyzet értékelés – mint 2009 után – most is megmarad a tény megállapításának szintjén és nem indul be az a gondolkodás, illetve az a hathatós gazdaságpolitikai korrekció, amely csökkenthetné ezt a fajta kitettséget. Ennek a kérdésnek a vizsgálatára a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni.

Ezzel összefügg annak a vita során ugyancsak felmerült kérdésnek az alapos megválaszolása, hogy a sérült, illetve részben kiesett oktatási tevékenységnek milyenek a hosszú távú kihatásai, azokat hogyan lehet ellensúlyozni, illetve miképpen lehet a jövőbeli bekövetkeztére felkészülni. Látszólag semmi sem történt. Néhány kisdiák örömére nem kellett iskolába menni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Valójában megakadt egy beruházási folyamat, amely rontotta a jövőben „aktíválandó” eszközök minőségét. Ennek korrekcióján gondolkodni kel és nem csak azzal, hogy a kiesett oktatást valamiképpen pótoljuk, hanem azzal, hogy a jövőbeni oktatási kiesések lehetőségét mérsékeljük.

Mindkét kérdés felveti a társadalmi szolidaritás jelentőségét, illetve a nem elégséges szintjéből fakadó problémákat. Nagy valószínűséggel a válság nagyobb rombolást végzett a társadalom mélyebb rétegeiben, mint a felső egy harmadában. Hogy mekkorát, azt kutatni kellene. A felső egyharmadnak viszonylag gyorsan helyreáll a korábbi életszínvonala, fogyasztása és biztosított lesz a hosszú távú perspektívája. Ennek függvényében megint kialakul az a vélemény, hogy a nemzettközi kitettségünk nem is olyan nagy probléma. Időnként, vannak bajok, de aztán újra megy a szekér. Közben megfeledkezünk arról tényről, hogy a leszakadók helyzetének súlyosbodása megnövelte azt a ballasztot, amely a jövőbeli fejlődésünket lassítja. Most lenne szükség azokra a társadalmi korrekciókra, amelyek épp a leszakadók rugalmas reagáló képességét erősítenék egy következő, minden bizonnyal elkerülhetetlen válság esetére.

Ezt egy ponton előre jelezhetjük. A nagyobb tőkeerőjű országokban, illetve a nagyobb jövedelemmel rendelkező társadalmi rétegekben felgyorsulnak az informatikai fejlesztések, amelyeknek lesz egy nagyon fontos utóhatása: ez a munkafolyamatok jelentős részénél csökkenteni fogja az automatizálás költségeit, ami sokak számára a munkahelyeik elvesztésével jár, amennyiben ehhez a folyamathoz nem tudnak alkalmazkodni. Ennek a rugalmas reagáló képességnek a növelése elsődleges emberi beruházási feladat, amely egyébként az ellátási láncokban is alapfeltétele a pozícióink javításának.

BODA GYÖRGY