A fehér falu utópiája

 

A munkaerő-piaci adatok az utóbbi időben igen kedvezően alakultak, de ahhoz, hogy ez fenntartható, tovább-fejleszthető legyen – a versenypiaci kereslet gazdasági növekedéstől függő alakulásán túl – új, második piaci kezdeményezések is kellenének. Ennek egyes elemei ma is adottak, ezeket kellene/lehetne aktív programmá szervezni.

A település, a helyi munkaerőpiac felelős gazdái (önkormányzat, település-fejlesztési társulás, foglalkoztatási paktum, civilek, munkaügyi kirendeltségek stb.) létrehozhatnak minden különösebb kötöttség nélkül szociális szövetkezetet. A tagság természetesen önkéntes, aki egyedül is jól boldogul a munkaerőpiacon, annak ez felesleges. A célcsoportot azok az emberek jelentik, akik a versenypiacon nem tudnak tartósan (és legálisan) elhelyezkedni, vagy legalábbis bizonytalan, kockázatos a státuszuk. Az új szociális szövetkezet őket fogja össze, nem teljesen hagyományos módon és feltételekkel, - amelyet a másik oldalról a foglalkoztatáspolitika sem csupán hagyományos módon és feltételekkel támogat.

Az újfajta szociális szövetkezet feladata a helyi foglalkoztatás és szociális ellátás szervezése: gyakorlatilag minden, ami ebben a dimenzióban a helyi igényekből és helyi lehetőségekből adódik.

a) Munkaerő-piaci funkció: Munkát keres tagjainak a versenypiacon, közvetít és kölcsönöz; munkát teremt a helyi közösségben, a helyi erőforrásokra, adottságokra támaszkodva; formalizált és legális szervezeti központja lesz az (eddig inkább a fekete/szürke zónában zajlott) idénymunkáknak, alkalmi munkáknak is.

b) Fejlesztési funkció: Az alapvető iskolázottságot megteremtő és foglalkoztathatóságot elősegítő képzést szervez és a helyi közösség-fejlesztést elősegítő képzést, programokat működtet. Ezáltal erősíti a szövetkezeti összetartozást és a helyi közösséget is.

c) Szociális funkció: Szervezi, elosztja a szociális támogatásokat, a helyi önkormányzattal szoros együttműködésben segít az alap-ellátás (lakhatás, ivóvíz, fűtés stb.) megoldásában, ezzel egy helyi szinten „normális” megélhetést biztosít – a lehetőségek keretein belül – a tagjainak. A szociálpolitika pedig ezen keresztül biztosíthatná, hogy egy minimális jövedelemhez legalább mindenki hozzájusson.

Akinek a megélhetése a normál munkaerőpiacon nem biztosított, annak ez a szövetkezet stabil létfeltételeket kínál: garantál egy minimális jövedelmet, amelyet ha nem tud önmaga kitermelni, az eddig a szintig hiányzó összeget a szociálpolitika biztosítja számára (a jelenlegi, különböző szociális segélyek helyett). Másik oldalról a szövetkezet által teremtett „biztonság” fejében a szövetkezet tagjai szükségszerűen vállalják a tagságból eredő korlátozásokat is: csak a szövetkezeten keresztül vállalnak munkát, illetve a szövetkezet (mint munkáltató) által felvállalt munkát a szövetkezet tagjaként (munkavállalójaként) elvégzik.

Az új modell sajátossága, előnye – bár minden bizonnyal korlátja is – tehát az, hogy összekapcsolja a munkaerő-piaci (foglalkoztatási, aktivizálási, tranzíciós) szerepet a szociális (támogatási, megélhetési) funkcióval. Ebben a kettősségben a foglalkoztatáspolitikának munkahelyteremtést és a foglalkoztathatóság javítását (de minimum a munkanélküliség csökkentését) és a nem bejelentett foglalkoztatás visszaszorítását kínálja. Az érintett, rászoruló egyéneknek pedig munkaerőpiaci lehetőségeket (de minimum megélhetési, szociális biztonságot) kínál a szövetkezetbeli munkáért és az illegális munkavállalás feladásáért cserébe.

A cikk teljes terjedelmében a Munkaügyi Szemle 2015/5. számában olvasható.