Család és munkahely

 

CSALÁD ÉS MUNKHELY

Úgy tűnik, minden fontosat leírtak már a nők munkahelyi és családi szerepének ellentmondásairól. Mind a szakirodalomban, mind a nemzetközi szervezetek jelentéseiben és ajánlásaiban, mind a tömegkommunikációban rendkívül gyakori e témakör boncolgatása. És akkor nem is beszéltünk a kifejezetten nőknek szánt magazinokról, blogokról, TV-adásokról.

De akármennyit is írnak, beszélnek erről, akármennyi jó szándékú kezdeményezés születik, az alapprobléma változatlan: az aktív munkavállalás nehezíti a családi életet, kedvezőtlenül befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot, más oldalról pedig, hiába is szépítenénk, a nők és különösen a kisgyermeket nevelő anyák munkaerő-piaci hátránya nyilvánvaló.

A demográfusok illetve az esélyegyenlőség elkötelezett hívei is meg-megújuló erőfeszítéseket tesznek e látszólag „mozdíthatatlan” ellentmondás oldására, azonban hosszabb távon trendváltozást a fejlett világban sem tapasztalunk. Jobb híján a társadalompolitikusok permanens szemrehányásözöne zúdul a gazdaság irányítóira, akik azzal védekeznek, hogy a versenyszféra vállalkozásainak, de a költségvetésből fenntartott intézményeknek is elsődleges feladata, hogy hatékonyan működjenek, életképes munkahelyeket teremtsenek és tartsanak fenn, fegyelmezett adófizetők legyenek. A társadalompolitikai célkitűzéseket elsődlegesen nem nekik kell megvalósítaniuk.

Reménytelen vállalkozás lenne e rövid írás vagy éppen jelen számunk néhány ide kapcsolódó publikációjában a témakör teljes kibontásával próbálkozni. Összesen egy momentumra szeretnénk a munkaszervezetek vezetőinek figyelmet felhívni: a kisgyermekes anyák nem feltétlenül számítanak értéktelenebbnek más munkavállalókhoz képest. Családi kötelezettségeik miatt ugyanis munkaerő-piaci mozgásterük az átlagosnál szűkebb, így az ő speciális foglalkoztatási igényeiknek megfelelő körülmények biztosítása, azaz a nem kampány- vagy PR-témaként felfogott, hanem a valóban kölcsönös előnyökön alapuló „családbarát” munkahelyi feltételek (rugalmas munkarend, gyermekmegőrző, vállalati gyermekintézmény stb.) biztosítása a HR-eszköztár egyik hatékony, stabilizáló, elkötelezettségnövelő eszköze lehet. Nem karitatív tevékenység, hanem valós gazdasági érdek érvényesítése.

Ehhez önmagában kevés a jó szándék, találékonyságra és a sztereotip ítéletek meghaladására, azaz a HR munka magasiskolájára van szükség. Ebben példamutató lehet az állam, amely alacsony hatásfokú jövedelempótló támogatások, senki által be nem tartott jogszabályi előírások helyett a költségvetési intézmények foglalkoztatási gyakorlatában érvényesíthetné ezt a – ha áttörést nem is, de pozitív elmozdulást mindenképpen ígérő – szemléletet.

 

Lapszám: 
2012/4