Az öregségi nyugdíjrendszer potyautasai és az alacsony termékenység

 2019. augusztus

AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJRENDSZER POTYAUTASAI ÉS AZ ALACSONY TERMÉKENYSÉG

A 20. század végén, a 21. század elején a fejlett országok egyik legnagyobb gondja a népesség folyamatos csökkenése volt, miközben a szegény országokban a népesség éppen ellenkezőleg, hihetetlenül gyors ütemben növekszik. Ezt a statisztika is jól mutatja: míg 1969-ben, azaz ötven évvel ezelőtt, a világ népessége még csak három és fél milliárd fő volt, addig 2019-re már megközelítette a 8 milliárdot. Ugyanezen idő alatt Európában a népesség csak 14 %-kal növekedett, és ez a csekély növekedés is elsősorban a bevándorlásnak volt köszönhető, mivel a nyolcvanas évektől kezdve a kontinens bevándorlás nélküli népessége csökkenni kezdett. A világ leggyorsabban növekvő régiója Afrika volt, ahol 50 év alatt a népesség több, mint háromszorosára nőtt, de Latin-Amerikában és Ázsiában is több mint duplájára nőtt a népesség.

Nem meglepő, hogy az elmúlt évtizedekben a lassan szaporodó és gazdag Európa vonzó bevándorlási célpontja lett a gyorsan szaporodó és szegény afrikai és ázsiai népességnek. A népességfogyás Magyarországon is tapasztalható a nyolcvanas évek óta. A magyar lakosság száma 1980-ban 10,7 millió volt, de attól kezdve folyamatosan csökkent, és 2019-ben a KSH szerint már csak 9,7 millió volt, tehát ezen öt évtized alatt kerek egy millió főt vesztett az ország.

Az első kérdés az, miért baj a népesség lassabb növekedése, vagy akár fogyása? Azt lehetne esetleg mondani, hogy semmi baj ezzel, mert így jobban elférünk a Földön, csökken az „ökológiai lábnyomunk”, valamint a megtermelt javakat kevesebb részre kell osztani, tehát egy főre több jut. Sajnos ez nem ilyen egyszerű, mert, amint azt Japán 1990 utáni történelme is mutatja, a csökkenő népesség szét tudja zilálni a gazdaságot és a társadalmat egyaránt és a gazdasági teljesítményt jelentősen vissza tudja fogni.

Szerencsére hazánkban a gazdasági növekedés ma még elég robosztus, a termelékenység növekedésé még kiegyenlíti a népességfogyást, de semmi garancia nincs arra, hogy ez a jövőben is így marad. De a társadalom elöregedése nyomán már ma is számos probléma és nehézség jelentkezik. Először is az öregségi nyugdíjrendszer folyamatos nyomás alatt áll azáltal, hogy csökkenő aktív, dolgozó népességnek kell eltartani növekvő számú, nyugdíjas idős embert, másrészt, mivel az idős emberek a fejlett országokban, és nálunk is szerencsére hosszabb ideig élnek, ezért egyre több kiadást okoznak mind a szociális, mind az egészségügyi rendszernek.

A második kérdés, amire felelni kellene, hogy mi az oka annak, hogy míg egyes szegény országokban a népesség száma exponenciálisan növekszik, addig a gazdag, fejlett országokban éppen ellenkezőleg, a gyermekek száma folyamatosan csökken? A témakörben ma már a népesedés megatrendjeit elemző könyvtárnyi szakirodalmat találhatunk, azonban Hans-Werner Sinn, német pénzügytan professzor, valamint Demény Pál, magyar származású, munkásságát Amerikában gyakorló, ma már itthon élő demográfus nagyjából egy időben, a 2000-es évek elején egy addig kevésbé elemzett összefüggésre hívta fel a figyelmet.

Véleményük szerint alapvetően gazdasági okai vannak mind a nagyszámú gyermekvállalásának az elmaradott, szegényebb országokban, mind a csökkenő gyermekszámnak az fejlett térségekben. Az elmaradt országokban ugyanis rendszerint nincs semmiféle általános öregségi nyugdíj, illetve szervezett egészségbiztosítás, tehát amennyiben valaki szeretné éhenhalás nélkül, viszonylag egészségesen megélni az idős napjait, akkor vagy gyermekekbe, azaz a humán tőkébe, vagy fizikai tőkébe, felhalmozott vagyonba kell beruháznia. Ez az utóbbi sok esetben elég bizonytalan lehet a rossz közbiztonság miatt a világ elmaradottabb részén. Ez azt jelenti, hogy az elmaradt, szegény országokban a nagy családok, a nagyszámú gyermek a hosszútávú túlélés zálogát jelentik, hiszen minél több gyermeke van valakinek, annál valószínűbb, hogy lesz, ki eltartsa idős napjaiban, valamint adott esetben megvédik az illetőt a szomszéd törzs, a rablók, vagy akár egyszerűen csak a helyi felkelők támadásai ellen.

Ezzel szemben a gazdag országokban rendszerint fejlett és kötelező öregségi nyugdíjrendszerek működnek, amelyek rendszerint biztos időskori ellátást ígérnek az embereknek. E mellett a fejlett országok jól szervezett, gyakran ingyenes, vagy legalábbis viszonylag olcsó egészségügyi ellátórendszere is biztos időskori gyógykezelést ígér. Ráadásul a viszonylag jól szervezett rendőrség és katonaság is azzal kecsegtet, hogy sokkal eredményesebben tudja megvédeni az ország lakosait a belső vagy külső támadásoktól, mint a szegény országokban a nagyszámú gyermek.

Sinn professzor és Demény Pál megértette, hogy bármennyire is hatékony és jó a fejlett országok társadalombiztosítási rendszere, és azon belül is elsősorban az öregségi nyugdíjrendszer, van annak egy jelentős hátránya is: nagy teret enged a potyautas mentalitásnak. A gyermekek felnevelése és taníttatása ugyanis egyáltalán nem olcsó dolog, és az jelentős, mind pénzbeli, mind időbeli és érzelmi ráfordításokat igényel. A humán tőkébe való beruházás tehát drága és fárasztó, amit az emberek egy része szeretne megspórolni. És mivel arra viszonylag könnyen rá lehet jönni, hogy sokkal több pénzt tud egy ember saját magára költeni, ha a családban kevés gyermek van, vagy egyáltalán nincs gyermek, ezért aztán a fejlett országokban egyre gyakoribbá vált a gyermektelen család, vagy az olyan család, amelyben legfeljebb egy gyermek van. Ugyancsak könnyen be lehetett látni azt is, hogy az a család, amelyben két kereső van, ott magasabb életszínvonal érhető el, mint ahol csak a férj végez kereső tevékenységet, míg a nő folyamatosan szüli a gyerekeket, és ezért nem tud olyan intenzitással kereső tevékenységet végezni, mint a férfiak.

Ezt a gyermektelen családmodellt Sinn professzor DINK családnak (Double Income, No Kids, azaz két jövedelmű, gyermektelen család) nevezte, és szerinte a 20. században a fejlett országokra ez a jellemző családtípus, amely alapvetően az egyéni hasznot maximálja a közösségi haszonnal szemben.

Ha szeretnénk működőképes (és igazságosabb, a potyautas viselkedést kiküszöbölő) öregségi nyugdíjrendszert kialakítani, akkor szükség lenne arra, hogy az eltartottak száma lassabban növekedjen, mint az eltartóké, ez pedig azt kívánja, hogy olyan nyugdíjrendszer jöjjön létre, amelyben a pénzbeli befizetések mellett a humán tőke beruházások, vagyis a gyermekek felnevelése is figyelembe van véve.

Hans-Werner Sinn professzor ezt „gyermekfedezeti nyugdíjrendszernek” nevezte, és a lényege az, hogy akinek több gyermeke van, és aki azokat megfelelően fel is nevelte, magasabb nyugdíjat kapjon, mint azok a „potyautasok”, akik maguk nem áldoztak gyermeknevelésre, de a nyugdíjat időskorukra elvárják (Sinn, 2004c). Természetesen a „gyermekfedezeti nyugdíjrendszer” részleteinek kidolgozása nem egyszerű, és Sinn professzor mellett Demény Pál (Demény, 2005), illetve a magyar Botos József és Katalin (Botos, 2006a), valamint Giday András (Giday, 2015) és Szegő Szilvia (Szegő, 2011), továbbá Banyár József (Banyár 2016) mind kidolgozták a saját „gyermekfedezeti nyugdíj” javaslatukat, amelyek között csak a részletekben van eltérés.

Akárhogy is van, mindenképpen szükség lenne arra, hogy a nyugdíjrendszer ne a minél kevesebb gyermek vállalására ösztönözzön, hanem inkább segítse a fejlett országokban is az egészséges népességgyarapodást. Amennyiben ezt nem sikerül megoldani, úgy a nyugdíjrendszer állandó válságára és a harmadik világ országaiból folyamatosan érkező, gyakran a mi kultúránkkal nem igazán összeegyeztethető kultúrájú bevándorlókra kell számítanunk, és mindig lesznek olyanok is, akik a nyugdíjrendszerre hivatkozva fogják a külső bevándorlást sürgetni.

ÁRVA LÁSZLÓ

A témakörhöz kapcsolódó irodalomjegyzék:

Banyár József (2001): Az életpálya pénzügyi tervezése. Biztosítási Oktatási Intézet. 2001.

Banyár, J.–Mészáros, J. (2003): Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer. Budapest, Gondolat, 2003, 240 oldal.

Banyár, J. (2016): Possible Reforms of Pay-as-you-go Pension Systems, European Journal of Social Security, 18: (3) pp. 286-308.

Banyár, J. (2017): Conflict or Fair Deal Between the Generations? Alternative economics for pensions. Review of Sociology 27(4): 61–82. 2017.

Botos, J., Botos, K. (2006a): A mellényt újra kell gombolni. Polgári Szemle. 4.

Botos, J., Botos, K. (2006b): Nyugdíjkilátásaink. Élet és Tudomány.

Botos, J. Botos, K. (2009): Az idősödés gazdasági hatásai, egy gazdasági jelentőségű kutatás vázlata. Magyar Tudomány.

Botos, J., Botos, K. (2012): Gyermekvállalás és nyugdíjrendszer: a reform 10 alaptétele (Having children and the pension scheme: The reform’s 10 theorems). Public Finance Quarterly. 8. October 2012

Botos, K. (2015): Terhes örökség ‒ Rendszervál­tozás egy pénzügypolitikus szemével (Burdensome heritage – Regime change through the eyes of a financial policy maker). Public Finance Quarterly. 2015/4. pp. 493‒502

Demény, P. (2005): Európa népességpolitikai dilemmái a 21. század kezdetén; MTA, Bp., 2005 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)

Demény, P. (2006): The political economy of global population change, 1950–2050 (ed. with Geoffrey McNicoll; New York, 2006)

Demény, P. (2016): Népességpolitika a közjó szolgálatában (Budapest, 2016)

Giday, A. (2015): Gyermekfedezetű nyugdíjelem beiktatása (Introduction of the child-based pension element). Civic Review. September 2011.

Németh, Gy. (2008): A nyugdíjügy Magyarországon 1867-től 1944-ig. Kézirat, Készült a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület megbízásából. 2008.

Németh, Gy. (2009): A nyugdíjreformról. Közgazdasági Szemle, LVI. évf., 2009. március (239–269. o.)

Sinn, H-W. (2004a): ‘EU Enlargement, Migration and the New Constitution,’ forthcoming in CESifo Economic Studies, 50, pp. 685–707.

Sinn, H-W. (2004b): Ist Deutschland noch zu retten?, 8th ed, Berlin, Econ.

Sinn, H-W. (2004c): ‘The Pay-as-you-go Pension System as a Fertility Insurance and Enforcement Device,’ Journal of Public Economics, 88, pp. 1335–1357.

Sinn, H-W. (2005): Europe’s Demographic Deficit; Plea for a Children Pension System,. De Economist (2005) 153:1–45. DOI 10.1007/s10645-004-8084-1, Springer ed.

Szegő, Sz. (2011): Gyermekfedezetű juttatást a nyugdíjakban. Miért és hogyan? (Child-based allowances in pensions – Why and how?). Public Finance Quarterly, Vol. LVI, Issue no. 2011. 4, pp. 429446