Az európai KGST országok bukásához a képzett munkaerő is hozzájárulhatott

2020 / szeptember 

A kilencvenes évek elején, amikor boldogan vettük tudomásul az ölünkbe hulló szabadságot, elmulasztottuk feltenni a kérdést, hogy mi volt a végső oka a szocialista rendszer összeomlásának? Ez a kérdés már csak azáért is fontos lett volna, mert még a nyolcvanas évek során is sok magyar értelmiségi fejezte ki azt a véleményét, hogy persze, a szocializmus (legalábbis az általunk ismert kicsinyes és ostobán elnyomó, idegen formájában) nyilván össze fog omlani, de az talán csak száz év múlva fog bekövetkezni. Aztán a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején egy pillanat alatt, hatalmas recsegés és ropogás közepette omlott össze a rendszer egész Kelet-Európában, illetve a Szovjetunióban. Érdekes, hogy Kínában és Vietnámban hasonló sebességgel, bár sokkal kisebb recsegéssel és ropogással dőlt meg a szocialista gazdasági rend.

De mi volt ennek a példátlanul gyors átmenetnek az oka? És miért nem gondolkodtunk el az összeomlás okain? A második kérdésre viszonylag könnyebben lehet felelni: az emberek nagy része ugyanis teljesen mással volt elfoglalva, nem az összeomlás okainak keresésével. A felelős értelmiség egy része igyekezett olyan gazdasági és társadalmi rendszert kialakítani, amely hosszabb távon működőképes, és amely lehetővé tehetné a szűkebb vagy tágabb környezetének optimális működését. A gondolkodó emberek egy másik (utólag már látszik, értelmesebb) csoportja a saját meggazdagodásának biztosításával volt elfoglalva és ezért nem tette fel a miérteket…

De most, több mint negyven évvel az átmenet után talán megkísérelhetünk válaszolni arra, hogy milyen okok vezettek a kelet európai szocializmus összeomlásához. A válasz egészen egyszerű: a centrum országiban (az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Japánban) működő nagy nemzetközi vállalatoknak szüksége volt olyan területekre, ahol egyrészt olcsó és viszonylag jól képzett munkaerő található, valamint amely területek egy jelentős felvevőpiacot is jelentettek számukra.

A hetvenes évekre ugyanis kialakult a globalizáció egy új szakasza, amelyet sokan hiper-globalizációnak, vagy neo-globalizációnak is neveznek, és amelyre az jellemző, hogy a nemzetközi közvetlen beruházások (foreign direct investments, FDI) révén olyan hatalmas, sok esetben az egész világot behálózó nemzetközi vállalatok (a multik) jöttek létre, amelyek profitjukat alapvetően az úgynevezett vállalati értékláncok földrajzi optimalizációja révén tudták jelentősen növelni.

Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy ezek a vállalatok termelési tevékenységüket szétbontották különböző, egymástól elkülönült elemekre (ezek a globális értéklánc, vagyis a global value chain, a GVC egyes elemei) és azokat földrajzilag ott termelték meg, ahol az a legelőnyösebb volt a cég számára. Az egyszerű összeszerelő tevékenységeket tehát nyilván olyan térségekbe (országokba) telepítették, ahol a munkabérek alacsonyak voltak, míg a különleges nyersanyagokat igénylő tevékenységeket oda vitték, ahol ezek a nyersanyagok bővében álltak rendelkezésre. Ez persze azt eredményezte, hogy az egyes multik tevékenységüket jelentősen széthúzták földrajzilag, ami persze igen jelentős szállítási tevékenységeket igényeltek.

Ugyanígy a termelés egyes elemeinek földrajzi szétterítése megkövetelte a gyors és viszonylag megbízható és egyre olcsóbb információátviteli rendszerek alkalmazását is.  Egy, a világ különböző részein működő és összehangolt tevékenységeket folytató nagyvállalatot nyilván nem lehet lassú levelezési rendszer révén irányítani, amikor napokat vagy akár heteket kell várni egy-egy jelentés vagy utasítás megérkezésére. Annak azonnal ott kell lennie a helyszínen. A hetvenes évek során a légi közlekedés és légi szállítás jelentősen felgyorsult, miközben a szállítás költségei drasztikusan csökkenetek, és hasonlóan estek a hajózási szállítási költségek is. Az információ átviteli rendszerek ugyanígy gyorsultak fel, és annak költségei még gyorsabb ütemben csökkentek, majd végül az internet révén lehetővé vált, hogy egy például egy párizsi vagy londoni központból képesek lettek az illető nemzetközi vállalat vezetői a cég termelésének egyes elemeit egyidejűleg Franciaországban, Kínában, Kelet Európában és Latin Amerikában egyaránt hatékonyan, valós időben irányítani. 

Ezt a rendszert nevezzük neo-globalizációnak, szemben a már több száz éve létező, és alapvetően nem a nemzetközi beruházásokon, hanem csak a nemzetközi kereskedelmen és munkaerőmozgáson alapuló hagyományos globalizációval.

Mivel ezek a nagy nemeztközi vállalatok legelőször a világ legfejlettebb centrum országaiban jöttek létre, ezért logikus volt, hogy igyekezetek olyan területekre is behatolni, amelyek biztosítják számukra az olcsó és képeztt munkaerőt. Ez a terület Nyugat-Európa esetében egyértelműen Kelet-Európa volt, ahol ráadásul (a politikai átalakulás zűrzavarában) viszonylag könnyen meg lehetett szerezni a már korábban kialakított termelési kapacitásokat, és ahol a munkaerő (a szocializmus fegyelmező eszközei révén) eléggé alávetettek lettek, és nem is igazán gondoltak olyan ellenállásra, mint amilyenek a fejlett országokban mindennaposak voltak.

Mindezek együttesen képezték a kelet-európai átmenet kiváltó okai, és ehhez természetesen nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a térségben egészen kivételesen ostoba rendszer működött, és egészen primitív módon irányították (vagy csak szerették volna irányítani) az embereket. Valamint az ostoba rendszer miatt a lakosság ki volt éhezve olyan fogyasztási cikkekre, amelyeket csak Nyugat-Európában termeltek akkoriban.

Mindezek egyszerűen a Kánaánt jelentették a nagy nyugat-európai nemzetközi vállaltoknak. Nem csak olyan olcsó, jól képzett és fegyelmezett (azaz nem sztrájkoló) munkaerőhöz jutottak, amely hosszabb távon biztosították a profit növekedését a térségben megvett vagy létrehozott vállalat egységeik révén, de képesek voltak jó áron eladni termékeiket is.

Hát feltehetően ezek a tényezők vezettek a kelet-európai szocialista rendszer összeomlásához, és mind a mai napig ezek a tényezők tartják fenn a kialakult poszt-szocialista, vagy inkább pre-kapitalista rendszert.