„Meg akartuk változtatni a világnak azt a kicsi szegletét.” - Így méltatta Tristram Hooley professzor Tony Wattsot abban az életút interjúban, amelyet második, de immáron végleges nyugdíjba vonulása kapcsán készített vele.
2014 novemberében a Derby Egyetemen adta utolsó nyilvános előadását Tony Watts professzor az pályaorientációs szakpolitika egyik legismertebb nemzetközi szaktekintélye. (a videóhoz kattintson ide)
OECD: Career Guidance Policy
Világviszonylatban ismerté a 2001-2004 között végzett OECD munkái miatt vált, ahol a szervezet felkérésére a pályaorientációs szakpolitikák felépítését, a nemzeti kormányzatokban elfoglalt helyét elemezte több kutató társával közösen. A kezdetben 14, ma már 55 országot átfogó szakpolitikai elemzések első eredménye a 2004-ben kiadott OECD kötet a szakadékok áthidalása címmel, amelyet még számos európai, ILO és UNESCO elemzés követett. Erre a szakmai hullámra csatlakozott fel később a Világbank, a CEDEFOP vagy mondjuk az ETF is. 10-15 évvel később a pályaorientációs szakpolitika létezését érdemi szakmai vitában már nem lehet megkérdőjelezni. Gondolatmenetét átvette az Európai Bizottság is, az európai oktatási miniszterek 2004-ben és 2008-ban is határozatba foglalták a szakterület jelentőségét.
Életpályája utolsó 10 évében Watts professzor aktív tagja volt mind az Európai Pályaorientációs Szakpolitika Hálózatnak, ELGPN (2007-2015), mind a pályaorientációs szakpolitika globális terjedését támogató pályaorientációs szakpolitikai világ szimpóziumok szervezésének, amelyekből 2011-ben pont Budapest látott egyet vendégül. Abban a kitüntetett szakmai és emberi helyzetben lehettem, hogy ebben a közel tíz évben együtt dolgozhattam vele.
1960-as évek: a nyomtatott kiadványok világa
Pedig pályája sokkal egyszerűbben indult a történész alapdiploma és a szociológus mesterszak után az 1960-as években az foglalkoztatta, hogy a korabeli Angliában milyen forrásokból tájékozódhat egy középiskolás, ha a felsőoktatásba szeretne jelentkezni. Hamar kiderítette, hogy semmiféle egységes tájékoztató nem létezik, az egyes intézmények saját tájékoztatóikkal keresik meg a leendő hallgatókat. Nosza! Néhány friss kollégájával elkezdte ezeket összegyűjteni és összevetni, egységes szerkezetbe emelni. Olyasmi lett a végeredmény, amely ma például Magyarországon a FELVI honlapján egyetlen gombnyomásra elérhető, de a 60-as években a reveláció erejével hatott.
Intézményalapítások: CRAC, NICEC
Azután a 70-es években jött az intézményépítés a CRAC, NICEC, amelyek az elmúlt 50 évben az angol (nem brit!) pályaorientációs elemzések központjaivá váltak. Igazi think tank formátumra nőtték ki magukat és jelenleg is számos észak-ír, skót, walesi szakpolitikai fejlesztést, EU, illetve tengerentúli szakmai koncepció kialakítását támogatják elemzéseikkel.
Connextion és Új Labour Angliában
A Connextion kialakítása, amely az angol pályaorientációs tanácsadó hálózatot jelentette az első Új Labour kormányzatok alatt a 90-es évekre meghozta a pályatanácsadás, mint gyakorlati tevékenység társadalmi elismerését is Angliában. A 2000-es évek globális kereteiről már beszéltünk, ennyi fért bele 50 aktív életévbe Nyugat-Európa egy olyan országában, ahol a polgárjog szilárd talajon áll és a szakembereknek megvan az a lehetősége, hogy ha tudásuk és elkötelezettségük bírja, ahogy a személyiségpszichológia fogalmaz, életük második felében terebélyes fává nőhessenek.
Ezúton kívánunk minden jót a továbbra is aktív, de immáron valóban nyugdíjas évekre!